Belföld

Novák Katalin: A táborok mottója idén a biztonság lesz

Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok, ahol a gyerekek tudják a kezüket fertőtleníteni - mondta a koronavírus-járványra utalva az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Gyálon.

Novák Katalin: A táborok mottója idén a biztonság lesz
Novák Katalin: A táborok mottója idén a biztonság lesz
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A Mol által az Erzsébet-táboroknak adományozott fertőtlenítőszerek átadása alkalmából Novák Katalin kiemelte: a táborok mottója idén a biztonság lesz.

Elmondta, hogy országszerte június 29-én nyitnak a napközis Erzsébet-táborok: 800 településen, csaknem ötezer helyszínen.

Hozzátette, hogy 80 ezer táborozó számára nyújt a kormány lehetőséget arra, hogy tartalmasan és biztonságban töltsön el egy-egy hetet.

A napközis táborok reggel 8 óra és 17 óra között kínálnak programokat a gyerekeknek hangsúlyozottan kis létszámú, 20 fős csoportokban, a járványügyi előírások betartásával - közölte az államtitkár.

Objektum doboz

A politikus beszélt arról is, hogy minden jelentkező gyermek számára biztosítani tudja a kormány az Erzsébet-tábort, és minden résztvevő napi négyszeri ingyen étkezésben részesül.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója ismertette, hogy 36 millió forint értékben, 13 ezer liter kézfertőtlenítőt adományoztak a nyári napközis Erzsébet-táboroknak.

A fertőtlenítőszereket a táborokat koordináló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány juttatja el valamennyi táborhelyszínre.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom