Horváth Ildikó: Az emberi élet nem játék

– Miként teljesítettek az egészségügybe vezényelt katonák és rendőrök? Egyáltalán, volt értelme egyenruhásokat delegálni a kórházak élére?

– Nagyon hálásak vagyunk a kórházparancsnoki rendszernek. Sokat segítettek a készletgazdálkodásban, az eszközök megtartásában, a problémák gyors és határozott becsatornázásában. Összességében kiváló jelét adták annak a rendezettségnek, amely a szervezeteikre egyaránt jellemző. Személy szerint nekem kimondottan pozitív kapcsolatom alakult ki az országos kórházparancsnokkal.

– A politika vagy a tudomány döntött inkább a vírushelyzet alatt?

– Az emberi élet nem játék – a politika a magyar emberek életének megvédését választotta, és az ehhez szükséges lépések megtételéhez a tapasztalati orvostudományi, járványügyi és az elméleti matematikai ismereteket egyaránt értékelte. Most már nyugodtan mondhatjuk, hogy itthon időben és megfelelő intézkedéseket hozott a kormány a bizonyítékokon és konszenzuson alapuló javaslatok nyomán, melyeket a szakma fogalmazott meg. Persze a tudósaink ismeretei sem univerzálisak, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy efféle világméretű pandémiára roppant rég, az első világháború lezárulta után került sor. Személyes élménye tehát nem akadt egyetlen orvosnak, kutatónak – sem nálunk, sem bárhol a világon –, a leírások pedig szűkösek. Nehezítette a pályát, hogy iszonyatosan rövid idő alatt kellett kirukkolni a használható ötletekkel. Ugyanakkor némi könnyebbséget hozott, hogy elő tudtuk venni a fiókból a majd százéves leírásokat, melyeket rögvest összevethettünk a vírusnak jobban kitett országok friss adataival, tapasztalataival.

– A matematika mennyit segített?

– A népegészségügyi modellezés, az emberek mozgásának tanulmányozása ténylegesen és nagyban meghatározta a védekezés jellegét, ez alapján határozták meg azt a legrosszabb forgatókönyvet, amire készülni kellett, és ami alapján az intézkedések megszülettek, miközben reménykedtünk a legjobbakban, az intézkedések sikerében. Természetesen tudtuk, hogy e téren is sok a bizonytalanság – hiszen korántsem mindegy, hogy egy adott közösségbe ki és mikor hurcolja be a kórt, s mennyi az érintettek között az úgynevezett szuperterjesztő. Mindent összevetve ez a megközelítés jól működött.

– Megérkezhet idén ősszel a második hullám?

– Erre a kérdésre felelősen rendkívül nehéz felelni, most az a fő feladat, hogy a következő hetekben sikeresen őrizzük hazánk járványügyi biztonságát, miközben az élet teljesen újraindul.

– Pedig vélhetően sokakat érdekelne a válasz.

– Jelen pillanatban a tapasztalatok összeírása az egyik legfontosabb feladat. Le- és meg kell jegyezni, mi mikor, miért és miféle sorrendben történt. Tenni kell mindezt azért, hogy ha jönne az „ismétlés”, akkor készen legyünk a kivédésére, és a létező leghelyesebb válaszokat adhassuk a kihívásra. Ezzel párhuzamosan minden nap, minden órában figyeljük a járvány menetét a világban. Azok az intő jelek, amelyeket például a gócponttá váló pekingi piacon, a gyakorlatilag fertőzésmentes Új-Zélandon az újabb behurcolások nyomán e percekben is láthatunk, azt mutatják, hogy akár korábban is elindulhat a második hullám. Nyomatékkal említem, muszáj óvatosnak és figyelmesnek lennünk, hogy járványmentes nyarunk legyen.

– Mit tehet az egyén, hogy ne napi szintű rossz hírekre kelljen a saját hazájában ébrednie?

– Első pont, hogy aki betegnek érzi magát, az azonnal forduljon a háziorvosához. Ha elkapta a koronavírust, akkor felelősen segítse az egészségügyi hatóságok munkáját – teszem föl a csöppet bonyolultabb kontaktkutatásban is. Ezzel ugyanis jó biztonsággal lehet izolálni a beteg embereket. Ugyancsak lényeges szempont, hogy hol szeretnénk tölteni a nyarat, merre utaznánk a világban. Mivel az Egészségügyi Világszervezet naprakész statisztikáiból leszűrhető, hogy az általunk kiszemelt célponton milyen a vírushelyzet, ajánlatos többször, gondosan átgondolni, hová szeretnénk idén ellátogatni. Tudom, nehéz lemondani egy-egy csábító helyszínről, de a magunkért és másokért érzett felelősségnek erősebbnek kell lennie. Mindannyian vágyunk a kellemes környezetben történő kikapcsolódásra, azokra a közösen megélhető apró csodákra, melyeket megszoktunk. Az ölelés, a személyes kontaktus a mindennapi szeretet része. Nem kell elzárkóznunk rokonaink elől, de ügyeljünk a biztonságra.

– Az előbb említett, összegzett tapasztalatokban szerepelnek majd a felszabadított kórházi ágyak is?

– Az ominózus „felszabadított” hatvan százalék kapcsán el kell oszlatni egy vaskos félreértést. Az emberek a vírushelyzet elharapódzásával párhuzamosan tömegesen mondták le az előjegyzett beavatkozásaikat, illetve meg sem jelentek a korábban kijelölt időpontban, és mindezen túl, aki tehette, elhagyta a kórházakat. Persze maguk a szakemberek is bizonytalanságban éltek, hiszen ők sem tudták, a helyzet hová fejlődhet, ezért igyekeztek minél inkább járóbeteg-ellátásban megoldani a problémákat. Ez az időszak Magyarországon márciusban következett be. A hó közepén hatvanhat, míg a végére már csak negyvenkét százalékon állt a kórházak ágykihasználtsági mutatója. Tehát amikor az a bizonyos hatvan százalék elhangzott, hogy fel kell készíteni a járványügyi védekezésre ennyi ágyat, akkor ezek az ágyak szinte mind üresek is voltak, és csak néhány esetben kellett emiatt kórházak között vagy kórházon be­lüli átszervezéseket végezni. A járványgörbe kedvező alakulása miatt pedig a felkészítésbe bevont ágyak elvárt arányát hatvanról ötven százalékra lehetett csökkenteni április közepén.

– Reális az őszre várni az ellenszérum elkészültét?

– A vakcina esetén kilencvennél több, klinikai szakaszban lévő kutatás zajlik, és ezek közül számos recept a már az ígéretesebb második fázisnál tart. Reális tehát annak az esélye, hogy az év második felére-végére legyen használható védőoltásunk.

– Ha külföldön találják meg és kezdik gyártani a szérumot, jut majd belőle nekünk is?

– Lényeges leszögezni, hogy nem ülünk ölbe tett kézzel, és idehaza is folynak reményt keltő kutatások. Őszintén szurkolok, hogy mások mellett mi is célba érjünk. A szakembereink napra készen figyelik és követik mások publikációit, így ha valahol eredményre vezet a munka, mi is ott leszünk a tárgyalóasztalnál. Szintén érdemes elmondani, az Euró­pai Unión belül zajlik egy koordinált közösségi közbeszerzés. Ez egy speciális, még a H1N1-vírus idején létrehozott rendszer, melynek révén mindenkinek egy közös forrásból, lakosság-arányosan biztosítják a védőoltáshoz szükséges vakcinamennyiséget. Emellett fontos, hogy a betegség gyógyítására alkalmas gyógyszerek fejlesztése is jó tempóban haladjon.

– Apropó, lakosság. Ön szerint a magyarok miként álltak a kor-látozásokhoz?

– A polgárok kilencvenöt százaléka megértette a járvány veszélyét és jelentőségét. Felemelő volt látni az idősek irányában megnyilvánuló szeretetet és törődést – s ezek együttesen tették lehetővé, hogy jobban jártunk, mint némelyik nyugat-európai állam. Mindenkinek hálásan köszönjük, csak közösen sikerülhetett a védekezés.

– Utólag számosan azt hangoztatják, „ez az egész sztori túl lett tolva”…

– Azok az országok, melyek a járvány „szabadon engedésére” és a természetes védelem kialakulására, azaz a reménybeli „nyájimmunitásra” alapoztak, sokkal rosszabbul jártak, mint mi. Ezek az államok, illet-ve döntéshozóik ugyanis egy fon-tos ténnyel nem számoltak – azzal, hogy ez a járvány tíz betegből egyet megöl. Ez nem tetszés vagy politikai nézőpont, hanem riasztó tapasztalat kérdése – innét pedig erkölcsi és etikai kötelességünk volt határozottan cselekedni. Az időben meghozott, határozott intézkedésekkel, az emberek együttműködésével, áldozatos munkájával tízezrek életét sikerült megmenteni. Ha valaki úgy véli, hogy a magyar kormány úgymond „túltolta” a koronavírus elleni védekezést, akkor jusson eszébe annak a csaknem hatszáz családnak a mérhetetlen fájdalma, akik elvesztették valamelyik hozzátartozójukat. Egy ember halála is szörnyű – csaknem hatszázé pedig egyenesen tragikus. Ám ha márciusban nem lépünk időben, akkor most egészen biztosan sokkal több gyászolót látnánk magunk körül – elegendő csak az olaszokra, a spanyolokra, az angolokra utalni. Ennek fényében ugyan ki merészel „túltolásról” szónokolni? Ugyanakkor kétségtelenül igaz, a ko-ronavírus elleni védekezés miatt mindenkinek nehezebb lett az élete. Akad, akinek azért, mert a korábbinál többet és keményebben kellett dolgoznia, más pedig a szabadságának az önkéntes korlátozásával, megvonásával, esetleg szomszédai, távoli rokonai ellátásával hozott áldozatokat a többségért. Meggyőződésem, hogy a történelem egyszer szabatosan megméri majd, mit tettünk helyesen, és mit rosszul. Az azonban már most kijelenthető, hogy a járvány első hullámában sikeresen védekeztünk, a járványgörbét ellaposítottuk, átlagos szigorúsá-gú intézkedésekkel megmentve több tízezer ember életét, és lehetővé téve, hogy hatvan nappal az első beteg igazolása után fokozatosan újraindítható lett az élet. Aki utólag kisebbíti a közösen elért eredményeket, aki a kétségtelenül meglévő sike-reink és a létrejött társadalmi együtt-működés megtépázására, sárba tiprására, valamint az esetleg elkövetett hibák kizárólagos felnagyítására törekszik, az valójában a közösség, a nemzet ellen munkálkodik.