Katonás szigorra is szükség volt az egészségügyi intézményekben

– Melyik krónikus betegségcsoportban végezte a legnagyobb pusztítást a koronavírus?

– A koronavírussal érintett emberek nyolcvan százaléka viszonylag problémamentesen átvészeli a fertőzést. Ám minél idősebb valaki – leginkább a hatvanöt év felettiek –, annál komolyabbak lehetnek a tünetek, s a korral egyre nő a komplikációk esélye is. Bizonyos krónikus betegségek pedig kortól függetlenül is valószínűbbé teszik, hogy a fertőzés lefolyásának kimenetele rossz, ne adj Isten, tragikus lesz. Az első helyen sajnos a szív- és érrendszeri, a másodikon a daganatos betegségek állnak.

– Pusztán azért, mert eleve legyengült az immunrendszerük, vagy esetleg van más, speciális oka?

– Kétségtelenül igaz, a legyengült immunrendszerű, esetleg krónikus betegek számára már egy szimpla influenza is veszélyes. A fertőzés jobban megterheli a beteg, mint az egészséges szívet. Ugyanakkor nemzetközi szinten folynak kutatások a tekintetben, hogy milyen más hatásokkal kell még számolni. Itthon pedig azt vizsgáltuk, mi történik azokkal a betegekkel, akiknek akut szív- vagy érproblémája jelentkezik a koronavírusos időszakban. E tárgykörben egyébként olasz, francia, amerikai és kínai közlemények is megjelentek. A tapasztalatok szerint azok a betegek, akik mellkasi fájdalmakat, fulladást, nyugalmi alsóvégtag-fájdalmat tapasztaltak, sokkal kevésbé hívtak mentőt, mint korábban. Ennek nyomán a koronavírus-időszakban mérhetően csökkent az infarktussal katéterasztalra került betegek száma. Egészen egyszerűen az lehetett a háttérben, hogy az emberek féltek kórházba kerülni, rettegtek attól, hogy elkapják a betegséget. Ez érdekes, figyelemre méltó aspektus.

– Az áldozatok közül hányan küzdöttek konkrétan szív- és érrendszeri betegségekkel?

– Csaknem az ötven százalékuk volt érintett ebben a problémában.

– Ön szerint is visszatérhet ősszel a vírus?

– Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Azt viszont láttam és látom, hogy mind a magyar egészségügyi rendszer, mind a társadalom felkészült módon viselkedett, viselkedik. Pontosan tudja minden döntéshozó, hogy milyen intézkedéseket kell meghozni a lakosság védelme érdekében. Az egészségügyi intézményekben kialakultak a speciális eljárásrendek, ezeket begyakoroltuk, pontosan tudjuk, kihez miként kell hozzáállni. Nemzetközi összehasonlításban sincs okunk szégyenkezni. Van Európában néhány tízmilliós vagy e körüli népességű állam, ahol rosszabb mutatókat produkáltak. Mindez az időben hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhető.

– És ha csak az elvesztett szív- és érrendszeri betegekre fókuszálunk?

– Arányaiban pont ugyanolyan képet kapunk, mint a többi országban. Azaz se nem alacsonyabb, se nem kiugró a mutatónk.

– Lehet már tanulságokat levonni?

– Igen, de azzal a megkötéssel, hogy a tanulságnak nem kell, s nem is szabad örök igazságnak lennie. Hiszen az óvatosság is arra int bennünket, hogy ne akarjunk „mindent megmondani” a fertőzésről, annak emberi-társadalmi kapcsolatrendszeréről. A tanulságoknak sorrendjük és rendszerük van, amelynek első és vörösen villogó pontja az, hogy a koronavírus-fertőzést tilos bagatellizálni. Ennek bele kell égnie mindenki tudatába. Ez egy elképesztően súlyos kór, amely rendkívül veszélyes következményekkel jár, s adott esetben a kimenetele – különösen a krónikus betegek számára – végzetes lehet. A második pedig az, hogy bár a társadalom számára kellemetlenséggel járnak a korlátozó intézkedések, ezeket mindannyiunk biztonsága érdekében el kell fogadni.

– A kardiológiai intézetben milyen változásokat okozott a vírushelyzet?

– Az egészségügyi veszélyhelyzet alapjaiban szabta át a működésünket. Kórházigazgatóként olyan helyzetbe kerültem, hogy a kollégáimnak kiadott utasítások sokkal közelebb álltak egy parancshoz, mint egy tőlem megszokott kéréshez.

– Hogyan tudták ellátni a betegeiket?

– Ahogy egyetlen magyar egészségügyi intézetben, úgy nálunk sem szenvedett hátrányt a sürgősségi betegellátás. A szív- és érrendszeri betegek mellett azokat az embereket is folyamatosan elláttuk, akiknél úgy gondoltuk, hogy a késlekedés három hónapos időtávban súlyos állapotromláshoz vezethet. Törekszünk arra, hogy a telefonon előre egyeztetett időpontban történt megjelenések idején a lehető legtöbb vizsgálatot elvégezzük. Ebbe belefér a szívultrahang és szív-CT is. A panaszmentes emberek kontrollja során a telefonos konzíliumot preferáljuk – az intézkedések bevezetése óta nagyjából ezer ilyet végeztünk. Ugyancsak érdemes elmondani, a járvány kirobbanásával párhuzamosan telefonos segélyszolgálatot indítottunk, amely eddig több mint kétezer hívást kapott. Mindent összevetve azt gondolom, hazánk kiválóan kezelte a járványt, ám az eredményeket látva sem szabad elégedetten hátradőlni.

– Milyen az együttműködés az intézethez delegált katonákkal és rendőrökkel?

– Nagyszerűen együtt tudunk működni a katonai irányító törzzsel. Minden túlzás nélkül mondhatom, gyakorlatilag az első naptól csapattagok lettek, s vállvetve küzdünk a vírus ellen. Nemcsak mint kollégák, de adott esetben mint emberek is.

– Miben képes segíteni egy kardiológusnak egy honvédtiszt?

– Például pillanatok alatt gördülékennyé tehet máskor akadozó logisztikai ügyeket, továbbá olyan szemléletet ad, amelyet korábban nem ismertünk. De a katonai irányító törzs tagjai voltak azok is, akik ösztönöztek bennünket a portaszolgálat szigorúbbá tételére.