Belföld
Új hagyományt teremtene az államalapítás ünnepén a turisztikai ügynökség

A Magyar Turisztikai Ügynökség új hagyományt teremtene ezzel, amelynek fókuszában Magyarország születésnapjának megünneplése áll. A programsorozat részeként a fővárosban Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát tartják majd meg, ami a dunai rakpartok több mint négykilométeres szakaszán lesz látható.
Lesz ezen kívül drónjáték, légiparádé, és óriás méretű szobrok teszik még látványosabbá az ünnepet, amelynek részeként a főváros számos pontján családi programokra is sor kerül. Az eseménysorozat célja, hogy megismertesse az ország fővárosának attrakcióit a vidéki Magyarország belföldi utazóival, és vonzó attrakcióvá váljon a külföldi utazók körében is.
Ahogy a szervezet fogalmazott, küldetésük, hogy a Szent István-ünnep olyan találkozási pont legyen, ahol együtt ünnepeljük az államalapítást és tisztelgünk Szent István király előtt. Mint azt korábban megírtuk, ha a járványügyi helyzet igazolja a várakozásokat, az ünnepség akár a pandémia utáni újrakezdést is szimbolizálhatja Magyarország számára.