Belföld

Tart a nyomozás Gyurcsányék „zughitelezése” ügyében

A jegybank mellett az Állami Számvevőszék is megállapította korábban a szabálytalanságokat

Nem történt gyanúsítotti kihallgatás Gyurcsány Ferenc cégének hitelezései ügyében – válaszolta lapunk megkeresésére a rendőrség. A nyomozás másfél éve tart.

Tart a nyomozás Gyurcsányék „zughitelezése” ügyében
Gyurcsányné Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc. Cél a győzelem… Vagy a nyereség
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Altus Portfólió Kft.-nél történt hitelezési gyakorlat miatt – közölte lapunk megkeresésére a BRFK. A Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló, Dobrev Klára vezérigazgató által irányított cégnél a gyanúval összefüggésben ez idáig gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor – tették hozzá. A folyamatban lévő nyomozásról bővebb információt nem kívántak adni.

A Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése tárta fel azt a lapunk által elsőként nyilvánosságra hozott szerződést, amely szerint az Altus három alkalommal, összesen csaknem kétszázmillió forintos kölcsönt nyújtott a Human Operator Zrt.-nek, amelynek igazgatósági elnöke a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba volt. Az MNB akkor, tehát 2018-ban tizenötmillió forint bírsággal sújtotta a céget. Az indoklásban „engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás” szerepelt.

A jegybank egyúttal azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, és büntetőfeljelentést tett az ügyben. Ezt követően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2019 januárjában a Demokratikus Koalíció kampánypénzei kapcsán tartott ellenőrzése során feltárta, hogy a párt a költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel. Az ÁSZ vizsgálata alapján a DK a párttörvény előírását megszegve – az Altusszal kötött kölcsönszerződés alapján – nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a piaci ár alatt vett igénybe szolgáltatást, 430 ezer forint kamatkülönbözetként tiltott támogatást fogadott el.

A két esetre Gyurcsány Facebook-posztban reagált. A poszt szerint az ÁSZ problémája a túl alacsony, az MNB-é a túl magas kamatú hitel volt. „Ja! Ugyanarról a hitelszerződésről van szó. Éljen Kafka világa!” – írta. Az MNB azt közölte: nem a kamat, hanem a zughitelezés miatt büntette meg a jegybank az Altus Kft.-t.

A jegybank szerint Gyurcsány Ferenc cége üzletszerűen, azaz rendszeresen, nyereség- illetve vagyonszerzési céllal, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötése céljából hitelezte a DK-t 390 millió forinttal. A megállapítás tehát független volt a kamat mértékétől. Az ügy bíróság elé került, az Altus pert indított az MNB intézkedésével szemben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom