Belföld

Jogsértő Czeglédy szerződése

A kormányhivataltól kapott feszólítást a gyurcsányista Niedermüller

Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti eljárás keretében az arányosság és szükségesség elve alapján vizsgálta Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármesternek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával kötött 29 millió forintos szerződését – közölte lapunk megkeresésére a kormányhivatal sajtófőnöke.

Jogsértő Czeglédy szerződése
Újabb, huszonkilencmillió forintos szerződéssel kínálta meg Erzsébetváros a baloldal ügyvédjét. Hiába
Fotó: MH/Purger Tamás

Nyerges Zoltán elmondta, Niedermüller a veszélyhelyzet idején fennálló jogköreire hivatkozva átruházott hatáskörben, polgármesteri döntésként kötötte meg a szerződést.

A kormányhivatal korábban megküldött körlevelében kötelezte az önkormányzatokat, hogy az átruházott hatáskörben meghozott döntéseket és az azokat megalapozó dokumentumaikat haladéktalanul küldjék meg a törvényességi felügyeletet gyakorló kormányhivatalnak – hangsúlyozta a szóvivő. Ezeket azonban az önkormányzat nem küldte meg, ezért a kormányhivatal vizsgálatot indított és felszólította a jegyzőt, pótolja a mulasztást. A törvényesség őrével közölték azt is: ha nem áll rendelkezésre ilyen dokumentum, indokolja, miért került sor a szerződéskötésre.

A jegyző a hivatalnak megküldött válaszában kizárólag a szerződésben rögzített feladatokra tért ki, a halaszthatatlansághoz fűződő indokokat nem ismertetett. A megbízási szerződésből kitűnik, hogy annak tartalma általános feladatellátásra vonatkozik, ebből következően az a veszélyhelyzetben jelentkező feladatokon túlmutat.

A kormányhivatal vizsgálatában mindezek alapján megállapította: a szerződéskötés módja jogsértően történt. A döntést csak az illetékes kerületi bizottság hozhatja meg, de majd a veszélyhelyzet megszűnését követően. A szóvivő lapunknak elmondta továbbá azt is, hogy a kormányhivatal törvényességi felhívásában felszólította a polgármestert, harminc napon belül szüntesse meg a törvénysértést és helyezze hatályon kívül a döntésről szóló jogsértő határozatot.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom