Belföld
Kovács Zoltán: Az ellenzék gátolja a vírus elleni védekezést

Az államtitkár azt mondta, hogy ez ellent mond az „együttműködés ilyen körülmények közötti parancsának,” és néhány intézkedésben - a határok lezárásában, az óvodák és bölcsődék nyitvatartásának szabályozásában, valamint a világjárvány gócpontjaiból érkezők belépésének megtiltásában - felveti a hatályvesztés kérdését is.
Az ellenzék káoszt okoz azzal, amit csinál, mert a hatályukat vesztő intézkedéseket újra el kell majd fogadni - tette hozzá.
Kijelentette, hogy a kormány szerdán foglalkozik az előállt helyzettel, és megnyugtató megoldást fog találni az érintett intézkedések esetében.
A kormány felelősséget és együttműködést kér, mert „most ennek van ideje, nem pedig a széthúzásnak” - mondta Kovács Zoltán.