Belföld

Áder János és Orbán Viktor a népszerűségi lista élén

A bukott miniszterelnök hiába válik egyre inkább az ellenzék vezérévé, ez jottányit sem javított megítélésén, Gyurcsány Ferenc az egyik legelutasítottabb politikus

Továbbra is Áder János köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját a Medián felmérése szerint, az államfőt Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter követi.

Áder János és Orbán Viktor a népszerűségi lista élén
A lista első három helye az elmúlt években alig változott, az államfő tavaly is az élén szerepelt
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A HVG által közzétett rangsor alapján Áder népszerűségi indexe 52 százalékos, Orbán Viktoré kettővel, Vargáé néggyel marad el ettől. A felmérésből az is kiderül, hogy a kormányfő és a köztársasági elnök a két legismertebb politikus.

Az első tíz helyre csupán három ellenzéki tudta beverekedni magát, közülük a hódmezővásárhelyi polgármester Márki-Zay Péter áll a leg­előkelőbb, ötödik helyen.

Őt Karácsony Gergely főpolgármester követi, a momentumos Donáth Anna a nyolcadik a sorban. Az első tízbe egyébként Vargán kívül még két tárcavezető, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter jutott be.

Az eredményekből az is kiderül, hogy hiába válik fokozatosan az ellenzék vezérévé Gyurcsány Ferenc, ez jottányit sem javított megítélésén. Bár a bukott miniszterelnök ismertsége nagyon magas, csak a harminckettedik a harmincöt fős listán, huszonnégy százalékpontos tetszés­indexszel. Gyurcsány felesége sem ostromolja a csúcsokat, Dobrev Klára csak a huszonegyedik a listán, de így is ő a legnépszerűbb DK-s politikus a rangsorban. A pártelnököket nézve Orbán Viktor mögött messze le vannak szakadva a többiek, a jobbikos Jakab Péter a huszonegyedik, az MSZP-s Tóth Bertalan a huszonkilencedik, akit az LMP-társelnök Schmuck Erzsébet követ a sorban, megelőzve Gyurcsány Ferencet. A lista első három helye az elmúlt években nem sokat változott, egy évvel ezelőtt Áder Jánost és Orbán Viktort a sorban Szijjártó Péter követte, 2018-ban a mostani eredményhez hasonlóan Varga Mihály. Az ellenzékiek közül tavaly márciusban és két évvel ezelőtt is csak Karácsony és Márki-Zay tudott megkapaszkodni az első tízben.

A bukott miniszterelnök ugyanúgy a lista alsó negyedében kullogott, bár meg tudta előzni például Ungár
Pétert vagy Demeter Mártát.

Kapcsolódó írásaink