Belföld
A küszöb alá zuhan a Jobbik
Ha ilyen ütemben folytatódnak a kilépések, akkor lassan több független képviselőként dolgozó exjobbikos lesz az Országgyűlésben, mint jobbikos

Megírtuk: Bencsik szerdán jelentette be, hogy kilép. Arra hivatkozott, hogy a Jobbik tisztújító kongresszusán Jakab Péter elnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes politikai bosszúhadjáratot hirdetett azok ellen, akik nem őket támogatták. Egy kiszivárgott felvétel szerint Jakab mások mellett Bencsiket is megnevezte. Felmerült, hogy Szávay István köré csoportosultak az új elnökkel szemben markánsabban jobboldali irányzatot képviselő, a balliberális oldallal való szoros együttműködést ellenző jobbikosok, ám Szávay egyelőre nem állt ki erről nyilatkozni a nyilvánosság elé. Annál inkább Sneider Tamás leköszönő elnök, aki a Népszavának azt mondta: nem örül annak, hogy idáig fajult az ellentét, és szerinte a megegyezésért az új vezetőségnek is tennie kellene.
Deák Dániel szerint mindezek tükrében további kilépésekre lehet számítani, ami erodálja a már elképesztően nagy bajban lévő párt támogatottságát. A 2018-as parlamenti választáson még húsz százalék környékén lévő párt népszerűsége mára az ötszázalékos parlamenti küszöb közelébe süllyedt, a balliberális oldalhoz történő közeledésének hatására pedig elvesztette vonzerejét és identitását. Tovább rontja a helyzetet, hogy a párt botránypolitikusa lett az elnök, aki egyáltalán nem képes konszenzusteremtőként, integratív személyként fellépni. Hasonló folyamat zajlott le az Együttben is, miután Juhász Péter lett párt elnöke.
Lemondásra kényszerült a Jobbik pártalapítványának kuratóriuma, így Szabó Gábor elnök is – értesült több forrásból a Népszava.