Belföld

Fasort vágat ki V. Naszályi Márta

Fakivágással kezdi az évet V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere a Várban: a Szentháromság tér Tárnok utca felőli oldalán elhelyezkedő értékes jegenyenyár-fasort távolíttatná el a politikus.

Fasort vágat ki V. Naszályi Márta
V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere
Fotó: magyarnemzet.hu

A Pesti Srácok úgy tudja, már meg is kezdték a fák csonkolását. A portál emlékeztet, hogy V. Naszályi Márta, aki megválasztása után egyből klímavészhelyzetet hirdetett, korábban még arról beszélt: minden fa érték, ezért egyet sem szabad kivágni.

A fakivágás mostani indoklása szerint a fák elöregedtek, balesetveszélyessé váltak, „kivágásukra pedig kötelező határozatot kapott az önkormányzat”. A polgármester azt azonban nem teszi hozzá, hogy ilyen határozatot csak az önkormányzat hozhat, vagyis a kötelező határozat nem azt jelenti, hogy ne lenne a kerületnek más választása, pusztán annyit, hogy ha már megszavazták, véghez kell vinni.

A polgármester ugyanakkor tiltakozik az ellen, hogy beteg, öreg és balesetveszélyes gyomfákat vágjanak ki a Vár újraépítésével kapcsolatos projekteket érintő egyik telken, a Dísz téren is: ezt V. Naszályi Márta megtagadta, éppen arra hivatkozva, hogy minden fa érték.

A portál arra is emlékeztet, hogy a közelmúltban találgatások kezdődtek az I. kerület bérlakásrendszerével kapcsolatban: a polgármester a minap az ATV-ben arról beszélt, hogy az önkormányzati bérlakások szerződéseit újrarendezik, ez pedig a lakások 25-30 százalékát érinti. A polgármester elsősorban azoknak a személyeknek a szerződéseit szeretné módosítani, akik egyszerre több lakásban is bérlők, ezzel elejét véve a bérlakások üzletszerű felhasználásának. A Pesti Srácok viszont úgy tudja: ennél konkrétabb oka is van a reformnak, hiszen az októberi választásokon a várfalon belüli településrész markánsan Fidesz-párti volt, vagyis nem kizárható, hogy a választási erőviszonyok újrarajzolását jelentené a konzervatív jobboldali szavazók kitelepítése a várfalon kívülre. Eddig egyelőre senki sem egyeztetett semmiről a bérlőkkel.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom