Belföld
Karácsony újabb feltételek teljesítéséhez kötné a kormánnyal való együttműködést

Az online lap a beszédes, „Ebből csattanás lesz” címmel készített interjút Karácsony Gergely főpolgármesterrel. A balliberális politikus érezhetően nem kifejezetten a kormánnyal való együttműködés és megállapodás keresés jegyében nyilatkozott a lapnak.
„Ilyen költségvetési keretek között a főváros nem tudja ellátni a feladatát. Ez politikailag a kormánynak egy kellemes helyzet, de ebből csattanás lesz. A főváros és a kormány fog összecsattanni.” - mondja a főpolgármester, hozzátéve, hogy neki Budapest eddigi költségvetésének a duplájára van szüksége a város működtetéséhez, aminek a biztosítását a kormányzattól várja el.
Karácsony ezzel összefüggésben ugyanakkor még azt is közli, hogyha a város nem kapja meg ezt a pénzt, akkor nem lesz felújítva a Lánchíd és a Biodóm építése nem fejeződik be.
Karácsony az interjúban arra is utal, hogy a már megkötött kormány és főváros közötti megállapodásokat akkor tartja majd be, ha a kukaholdingtól a budapesti városvezetés által most kért pénzösszeget megkapja a főváros.
„El kell dönteni, hogy a miniszterelnök a legfontosabb, vagy vannak még fontosabb emberek, mondjuk a kukaholding vezetője. Gyorsan el kellene dönteni ezt, mert ha a miniszterelnök atlétikai világbajnokságot szeretne, akkor nekem alá kellene írnom egy levelet a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek. De ezt csak akkor teszem meg, ha a kukaholding fizet, hiszen ez is a megállapodás része.” - mondja Karácsony Gergely.
A kormány első reagálása Karácsony Gergely kijelentéseire: "Budapest nem csatatér"
"Kukaholding ügyben csak annyit tudok mondani: ne szemétkedjünk! Főpolgármester úrral utoljára tegnap egyeztettünk órákat, legközelebb holnap találkozunk. Keressük együtt a megoldásokat, ne a konfliktust, és eredményesek leszünk! Budapest nem csatatér" - nyilatkozta Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az Index megkeresésére.