Belföld

Ünneprontás Pestszentimrén, lefújták a hagyományos utcabált

Balliberális hadüzenet

A XVIII. kerületi programokból eddig nem maradhatott ki az Együtt Pestszentimréért Egyesület (EPE) helyi hagyománnyá váló előszilveszteri utcabálja. Pestszentlőrinc új, balliberális vezetésű önkormányzata azonban az idén azt közölte a szervezőkkel, hogy nem engedélyezik az esemény megrendézését.

Ünneprontás Pestszentimrén, lefújták a hagyományos utcabált
Szaniszló Sándor
Fotó: Facebook

Ujvári Miklósné, az EPE elnöke, az utcabál főszervezője lapunknak elmondta, hivatalos indoklást nem kaptak a döntés hátteréről Szaniszló Sándor polgármestertől, ezért nem érti, miért most tiltják be a 2010 előtt, tehát a szocialista–liberális városvezetés időszakában is rendszeresen megtartott utcabált. Hangsúlyozta: idén is volt engedélyük a rendezvényre, a plakátokat elkezdték nyomtatni, azonban egy hosszabb levélváltás után azt közölték vele, hogy 2019-ben elmarad az utcabál. Az EPE elnöke úgy véli, a kerületi DK-nak, annak vezetőjének, Somody László alpolgármesternek és az MSZP-s Szaniszlónak is az volt az érdeke, hogy „lenyúlják a rendezvényüket”. Úgy tudjuk, az ünnepi előszilveszteri utcabál helyett egy önkormányzati rendezvényt szerveznek. Az ügyben megkerestük Tóth Kálmánt, a Fidesz–KDNP kerületi képviselőcsoportjának vezetőjét. A politikus úgy kommentálta Szaniszlóék döntését: „A balliberálisok hadat üzentek a pestszentimrei civileknek. Ami nem hozzájuk köthető, azt kiszorítják a kerületből”.

Kapcsolódó írásaink