Korszakváltás a reptéren

Mielőtt a motorok felzúgnának, vizsgálódva körbejárja a gépet, majd visszasétál az orra elé, és kézzel jelzi, hogy mindent rendben talált. A lapátok pörögni kezdenek – a tájékozatlan szemlélők már készítik a mobiljaikat, de még messze a felszállás ideje. Előtte a bent ülők tételesen újra végigvesznek mindent. Hiszen mégiscsak egy új harci eszközről beszélünk, amelynek irányítása egészen más jellegű ismereteket kíván, mint mondjuk egy orosz Mi–17-esé.

Az első szembeszökő különbség például az, hogy az irányítópulton nincs egyetlen hagyományos műszer sem – hívja fel a figyelmet egy, az eddig itthon alkalmazott katonai helikopterektől eltérő „apróságra” Koller József dandártábornok. Bár a platformot fotózni nem lehet, de az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka elárul néhány apróságot. Az egyik érdekesség, hogy a három felületen váltakozó képsorok alapesetben mindig az adott repülési helyzethez szükséges információkat tudatják a pilótákkal.

A felszállásnál csak azt, ami ehhez a művelethez feltétlenül szükséges, szárnyalás közben a fő helyet automatikusan a térkép foglalja el, és lehetőség nyílik arra is, hogy a helikopter javarészt autonóm módon változtasson helyet odafönt – így mintegy megengedve, hogy a személyzet közben egyéb feladatokkal tudjon foglalkozni.

A javítás sem egészen úgy történik, mint régebben, amikor a megfelelő műszaki katona egy talicska szerszámmal jelent meg – fogalmaz a tábornok. Itt már minden védett, vezeték nélküli hálózaton zajlik. Szinte már az történik, hogy a gép küld egy elektronikus levelet arról, hogy mi a baja, vagy melyik alkatrészét kell sürgősen cserélni.

„A sajtóhírekkel ellentétben az új helikoptereket nem a szabad ég alatt fogjuk tárolni” – húzza alá Koller József. A régi hangárokat felújították, új fűtés és világítás került beléjük. A szabadban pedig gőzerővel zajlik a munka – a mezőn hamarosan új hangárok nőnek ki a földből. Lesz köztük ideiglenes és végleges sátor is. A parancsnok leszögezi, a lejárató sajtóhírekkel szemben a sátrakat nem holmi fapados kivitelben, hanem temperálható és tágas térként kell elképzelnünk. Koller József közben megmutatja a tervtáblát. Ebben részletesen le van fektetve, ki mikor megy a német gyártóhoz tanfolyamra. A parancsnok helyettese az elsők között szerepelt – míg maga a dandártábornok az utolsó átképzendők egyike. Ez így van rendjén – fogalmaz.

A helikopterbázis fontos feladata a képzés. E téren kiváló szakoktatók és 21. századi színvonalú szimulátorok állnak a leendő pilóták rendelkezésére. A szinte élethű környezetet varázsoló, úgynevezett VR-szemüveg és a helyzetnek megfelelően mozgó ülés csak egy a seregnyi digitális eszköz közül. Aki nem szokta, annak egy-egy élesebb bedöntéskor hamar felfordul a gyomra, de egy idő után egészen jól elviseli az ember, mert a vetített terep látványa (ottjártunkkor éppen Afganisztán volt „betöltve”) mindenért kárpótol. A kiképzésre szolgáló épület egyébként szintén új fényben ragyog.

A szolnoki képességek sorából mindenképpen érdemes kiemelni a JTAC (Joint terminal attack) oktatói kabinetet. Magát a JTAC-et lai­kusként nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy a különleges erők maroknyi katonája valahol az ellenség hátában lézerrel megjelöli a célt az utóbb érkező vadászgépeknek, harci helikoptereknek. Elmondva egyszerű, de ahol lőnek, ott persze sokkalt bonyolultabb és veszélyesebb. A tanterem gyakorlatilag egy mesterséges intelligencia teremtette művilágot hoz létre, ahol a katonák a rádióforgalmazástól kezdve az irányzáson át mindent kellően begyakorolhatnak.

A helikopter rotorja közben végre hangosan felpörög. Messze állunk, de még így is érezhető a légnyomás. A kecses gép rendkívül könnyen emelkedik el a földtől, megáll egy pillanatra, majd laza ívben eltűnik a távolban. Iskolaköröket tesz, úgy egy órát tartózkodik a levegőben – mondja Koller József. Holnap következik a másik, majd sorban a többi, ahogy befut a bázisra. Így válik rutinná az újdonság varázsa – mondta a dandártábornok.