Belföld

A főpolgármester csak Gajdának hisz

Egyelőre nincs gyanúsított a kiszivárgott hangfelvételek ügyében

A nyomozás érdekében az ismeretlen tettessel szemben folytatott eljárásról bővebb információt nem adunk – ezt válaszolta lapunk megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a kispesti hangfelvételek kapcsán indult nyomozásokról. Mint tegnap megírtuk, az ORFK kábítószerrel történő visszaélés, míg a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdasági vesztegetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A főpolgármester csak Gajdának hisz
Gajda Péter
Fotó: MH

Az ORFK még a nyomozások határidejéről szóló kérdéseinkre sem adott választ a büntetőeljárási törvényre hivatkozva. Időközben a kispesti önkormányzatnál az MSZP-ből kizárt Lackner Csabát még a múlt héten visszahívták az önkormányzati bizottságból, ugyanakkor az önkormányzatot vezető ellenzéki pártoknak és Gajda Péter szocialista polgármesternek meg sem fordult a fejében, hogy a szintén szocialista Kránitz Krisztiánt, a kispesti vagyonkezelő „Mr. 40 százalékként” emlegetett igazgatóját és a Közpark Nonprofit Kft. vezetőjét – a cégnél 43,5 millió forintos sikkasztás miatt nyomoznak – kizárják a pályázat lehetőségéből. Karácsony Gergely főpolgármester korábban elismerte, a korrupciós pénzek visszaosztásáról beszélő Lackner Csabáról „kiderült, olyan vádakkal illette őt az élet, amelyek megalapozottnak bizonyultak”. Csakhogy Lackner Csaba arról is beszélt, hogy hogyan osztott vissza hárommillió forintot egy beruházásból Kispest szocialista polgármesterének, Gajda Péternek. Karácsony, amikor a Hír Tv erről kérdezte, sietősre fogta lépteit. Karácsony hat nappal a választás előtt azt állította, Gajda nem ismerte fel Lacknert a videón és a hanganyagon.

Kapcsolódó írásaink

Alig halad az átvilágítás Kispesten

ĀÖsszesen öt büntetőeljárásban vizsgálja a rendőrség, illetve az adóhatóság az előző ciklus közpénzfelhasználását, valamint a Lackner-féle videón elhangzó korrupciós ügyeket

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom