Belföld

Női érdekvédők Gothár Péter ellen

Online petíció indult a zaklató rendező ügye miatt

Női érdekvédők Gothár Péter ellen
Több válasszal is adós még Gothár
Fotó: Katona József Színház

Hiába próbálta több héten át mind a Katona József Színház, mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) balliberális vezetése eltussolni Gothár Péter rendező szexuális zaklatási botrányát, Fekete Péter kulturális államtitkár közbelépésére a Színművészeti valódi vizsgálatra kényszerült, melyben a vezetők mellett részt vettek a fenntartó, vagyis az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által küldött képviselők is. Sajtóhírek szerint tegnap Gothárnak is meg kellett jelennie a meghallgatáson. Upor László, az SZFE rektorhelyettese az ATV-ben este azt mondta, az etikai bizottság meghallgatta Gothárt, de nem zárta le a vizsgálatot.

Palkovics László tárcavezető még szerda reggel az ATV-nek úgy nyilatkozott: ha a Színművészeti vezetéséből bárki tudott valamit Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről, de eltitkolta, akkor a minimum az, hogy le kell mondania. Hozzátette: azzal, hogy Máté Gábor, a Katona ügyvezető igazgatója egy éve tudott a molesztálásról, és mégsem tett semmit, felmerül a bűncselekmény gyanúja.

Minden színház vegye le a műsoráról Go­thár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása – ezt már a Katona előtt tüntető nőszervezetek, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület közölték. Ma Magyarországon egyetlen nőnek sem szabad átélnie olyan zaklatást, amely a hírek szerint ebben a színházban megtörtént – fogalmazott Szőnyi Kinga elnök. Az egyesületet alapító Király Nóra pedig azt mondta, szeretnék, hogy ne maradjon következmények nélkül az ügy. Petíciót is indítottak, hogy egyetlen teátrumban se játsszák Gothár darabjait.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom