Belföld

Harmincéves a ferencvárosi szociális igazgatóság

Ferencváros neve összeforrt a városrehabilitációval, illetve szociális városrehabilitáció is zajlik a kerületben, ami a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságának (Feszgyi) is köszönhető - jelentette ki Bácskai János (Fidesz-KDNP) IX. kerületi polgármester az intézmény harmincéves fennállása alkalmából rendezett pénteki budapesti ünnepségen.

Harmincéves a ferencvárosi szociális igazgatóság
Bácskai János
Fotó: Facebook/Dr. Bácskai János

Hangsúlyozta, három évtizede egy folyamatosan terebélyesedő intézmény született meg, amit az is mutat, hogy a kezdeti öt emberről mára több mint 150-re nőtt a Feszgyi munkatársainak száma. Ezzel párhuzamosan - folytatta - egyre inkább kiterjedtek az intézmény által nyújtott szociális szolgáltatások, és ma már számos közösségi tér működtetése mellett feladatai közé tartozik a gyermekvédelem, az idős- és a hajléktalanellátás is.

Ugyanakkor a Feszgyi segítette azt a városrehabilitációs munkát is, amelynek nyomán a 30 évvel ezelőtti 13 ezerről mára 800-ra csökkent a kerület alacsony komfortfokozatú önkormányzati lakásainak száma - fűzte hozzá.

Az ünnepségen Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár olvasta fel Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének a köszöntőjét.

A miniszter szerint a Feszgyi működése igazi sikertörténet, ami kiválóan példázza, hogyan tudnak egy nemes cél érdekében együtt dolgozni az önkormányzati szervezetek és az állami intézmények és a civil társadalom képviselői.

Kásler Miklós levelében hangsúlyozta: a magyar nemzet több mint egy évezrede a krisztusi alapértékek szerint él a Kárpát-medencében. Ennek megfelelően „mindig odafigyeltünk azokra a honfitársainkra”, akik segítségre szorultak és a 21. századra létrejött az a talán világviszonylatban is egyedülálló szociális intézményrendszer, amelynek egyik kiemelkedő eleme a Feszgyi - tette hozzá.

Az intézmény olyan időkben jött létre, amikor Magyarországon történelmi változások zajlottak. Ám a magyar társadalom még a demokratikus viszonyok kialakítása közepette sem feledkezett meg arról, hogy sokan vannak, akikről gondoskodni kell - írta levelében a politikus.

Az ünnepségen Fülöp Attila miniszteri kitüntetést nyújtott át az intézményt létrehozó Gedeon Andornak, aki azóta is vezeti a Feszgyit.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom