Belföld
Gyurcsány harapófogójába került Botka, a polgármesterségért beáldozza embereit
Drága paktum Szegeden
Botka már az európai parlamenti választás előtt közös listán dolgozott, ezen a DK és a Momentum csupán egy-egy helyet kapott volna, a Jobbik hármat. Csakhogy közbeszólt a parkolási botrány, az elsőfokú bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Solymos László MSZP-s alpolgármestert, Botka egyik legrégebbi szövetségesét, akit a polgármester a lista élére szánt. Solymos lemondott, ezzel pedig borult Botka forgatókönyve szegedi forrásaink szerint. Az EP-választás után az összefogásból Szegeden is kezdett kifarolni a DK, és elkezdett követelőzni a szintén erősödő Momentum, a Jobbik pedig – Botka támogatásáért cserében – alpolgármesteri pozícióról álmodozott. Szegeden az összefogás bejelentésénél nem volt jelen sem a DK-s Binszki József, sem az MSZP-s Botka. A nehéz helyzetben Gyurcsány Ferenc kínált segítséget: a DK elnöke ígéretet tett, hogy nem indítanak Botkával szemben senkit, ha Botka és az MSZP átenged a biztosan nyerhető körzetek közül négyet a DK-nak. Botka beszorult Gyurcsány harapófogójába – fogalmazott szegedi informátorunk. A paktum érdekében a polgármesternek semmi sem drága, olyan személyeket léptetett vissza, mint Kozma József, az MSZP szegedi elnöke, Szondi Ildikó belvárosi képviselő, egyetemi oktató, Lauer István, a kiskundorozsmai körzet képviselője. Alighanem Nagy Sándor alpolgármester is kiszorul a listáról, pedig Botka helyett írta alá a Mars téri piac uniós pályázatánál a hamis nyilatkozatot arról, hogy a terület per- és igénymentes. Botka a legnagyobb nyugalommal áldozza be, cseréli le szövetségeseit, harcostársait, hogy maradhasson a polgármesteri székben – vélik forrásaink.