Belföld

Emelkedhet jövőre a bírók illetménye

Személyi juttatásokra tavalyhoz képest százötvenmillióval több jut

Fel sem merült a bíróságok költségvetésének csökkentése a 2020. évre vonatkozó költségvetési törvény összeállításakor – írta közleményében az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az ezzel ellentétes hírekre reagálva.

Emelkedhet jövőre a bírók illetménye
Fotó: MH

Emlékeztettek, hogy Handó Tünde, az OBH elnöke idén is élt a sarkalatos törvényben biztosított lehetőségével, és a jövő évre többletigényként terjesztette be a bírói illetményrendszer, valamint az Érdi Járásbíróságot és a Szegedi Törvényszéket érintő beruházások többletfedezetét. A kormány változtatás nélkül köteles az OBH elnökének költségvetésre vonatkozó javaslatát az Országgyűlés elé terjeszteni – írták. Az OBH – a bírókkal és az érdekképviseleti szervekkel együttműködve – tavaly a bírósági illetményrendszer átalakítására vonatkozó koncepciót készített, illetve erre kiterjedően a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény (Bjt.) módosítására is javaslatot dolgozott ki, amelyet az Igazságügyi Minisztérium is támogat. A bírói illetményreform megvalósításához szükséges fedezet biztosítására a Bjt. módosítását követően kerül sor.

Az OBH hangsúlyozza: a 2020. évi költségvetési javaslat eltérése az idei­hez képest olyan jogszabálymódosításból ered, mint például a munkáltatót terhelő járulék mértékének csökkenése vagy a pénzügyi tranzakciós illeték megszüntetése. Ezek a költségek a jövőben egyáltalán nem jelentkeznek. A bíróságok személyi juttatásokra a tavalyi évhez képest százötvenmillió forinttal többet, 73,8 milliárd forintot fordíthatnak. Összehasonlításként, 2011-ben ez az összeg negyvenhétmilliárd forint volt. A hivatal kitér arra is, hogy az informatikai beruházásokra fordítható összeg is biztosítva van a jövő évben. A módosítást kizárólag a 2019. évben egyszeri kiadásként felmerülő, 2020-ban már nem jelentkező költségek jelentik. Ugyanakkor többletként jelenik meg a büntető eljárásokhoz kapcsolódó tárgyalótermi kép és hangrögzítéshez szükséges tárgyi eszközök beszerzésének fedezete – írta az OBH.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom