Belföld

Még ebben az évben ítéletet hozhatnak a volt NBH-főigazgató perében

Masszív korrupciós történet

Ha minden a tervek szerint halad, még ebben az évben megszülethet az új elsőfokú ítélet a Gyurcsány-kormány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) vezető Galambos Lajos (képünkön) ügyében.

Még ebben az évben ítéletet hozhatnak a volt NBH-főigazgató perében
Galambos Lajos
Fotó: MH

AZ NBH volt főigazgatóját az Egymásért, Egy-másért Alapítvány ügyében már egyszer öt év börtönre ítélték, ám másodfokon hatályon kívül helyezték a döntést. A zárt ajtók mögött zajló perről Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője, annyit mondott, hogy jelenleg a tanúkihallgatások zajlanak, az eljárás szeptemberben folytatódik. Sajtóhírek alapján annyit lehet tudni, hogy az elsőrendű vádlott, az alapítvány kulcsfigurája, Jakubinyi Róbert 2005-ben és 2006-ban milliárdos tételben hozott be az országba adománynak álcázott élelmiszert, amit azonban értékesített. Ám a hálózat nem működhetett volna a titkosszolgálatok tudta nélkül. A vád szerint Galambosék a több száz millió forintot azért kaphatták Jakubinyitől, hogy nyugodtan végezhesse üzleteit. Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője korábban lapunknak úgy fogalmazott: az ország egyik nemzetbiztonsági szolgálatának első számú irányítója egy „nagyon masszív korrupciós történetbe” folyt bele.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom