Autó-motor
Tört zúzott a Forma 1-es versenyző
Meglett a válasz a rejtélyes visszalépésre

Szombaton a Spanyol Nagydíj időmérő edzése után pár órával jelentette be az Aston Martin csapata, hogy Lance Strollnak egészségügyi okok miatt le kell mondania a vasárnapi futamon való szereplésről. Közleményükben azt írták, hogy a kanadainak hat hete fájdalmai vannak a 2023-as kerékpárbalesete után műtött kezén és csuklóján, és a helyzet mostanra súlyosbodott, ezért újabb beavatkozásra van szükség.
A történteket voltak, akik gyanúsnak találták – több okból is. Egyfelől Stroll az elmúlt hetekben sosem nyilatkozott arról, hogy lennének problémái, és még a mostani időmérő edzésen sem tett semmilyen rádiós utalást arra, hogy fájdalmak hátráltatják. Másfelől pletykák is szárnyra kaptak.
Több forrás, például a BBC is arról számolt be, hogy Stroll a hírek szerint tombolt az Aston Martin garázsában, a Q2-es kiesése után. „Az a hír járja a paddockban, hogy Stroll összetört dolgokat a garázsban, és szitkozódott a csapattagokkal” – írta a brit lap.
Az amerikai ESPN eközben azt írta:
„Három másik csapat rangos tagja azt nyilatkozta az ESPN-nek, hogy vannak fenntartásaik az Aston Martin Strollról szóló hivatalos sztorijával szemben. Más források azt mondták, kaotikus jelenet zajlott Stroll időmérős kiesése után, és Stroll állítólag dührohamot kapott a garázsban, ahol több dolgot is összetört.”
Az Aston Martin szóvivője az ESPN-nek csak annyit mondott erről: „Lance zaklatott volt.” Több részletet nem közöltek, de azt is állították, hogy Stroll dühének nincs köze a visszalépéshez.
Az amerikai lap szerint az Aston Martin tagjai közül sokan nem is tudtak arról, hogy Strollnak hat hete fájdalmai vannak, és csak az istálló közleményéből értesültek róla - írta az m4sport.hu.
A vasárnapi verseny után Mike Krack, a versenycsapat vezetője cáfolta, hogy Stroll sérülése dühöngés közben újult ki. Az állítólagos dühöngésről azt mondta: „A boxfalon voltam, nem hallottam semmi ilyesmit. Ez egy tipikus boxutcai pletyka.”
Szerinte abban, hogy sokan nem tudtak Stroll problémáiról, nincs semmi rendkívüli.
„Nem kérdezgetjük ötpercenként a versenyzőt, hogy van-e fájdalma. Beszélgetsz a gyógytornászával vagy valakivel, és hallod, hogy vannak kisebb problémák. Láttuk Lance-nél 2023-ban, hogy hogyan küzdötte vissza magát. Vezetni akarnak. Ők ki akarnak menni, és gyakran talán nagyobb fájdalommal vezetnek, mint amennyit elismernek, csak hogy vezethessenek, mert ezt szeretik csinálni.”
„Az utóbbi hetekben itt-ott említették, de sosem tudod, hogy mekkora a fájdalom. A mostani hétvége során szerintem már túl sok lett neki” – magyarázta Krack.
Strollnak pályafutása során voltak már garázsban dühöngős jelenetei, és előfordult már, hogy a saját trénerét lökte odébb dühében.
Akárhogy is újultak ki a sérülései, egyelőre bizonytalan, hogy Stroll részt tud-e venni a két hét múlva következő hazai versenyén, a Kanadai Nagydíjon. „Az A-terv az, hogy Lance ül az autóban” – mondta Krack. „Meglátjuk, hogy alakulnak a következő napok. Úgy tudom, lesz pár vizsgálat, és aztán majd többet tudunk. Jelenleg nehéz lenne megmondani, miként alakulnak a következő napok.”
Az Aston Martin válogathat a tartalékversenyzők közül. Felipe Drugovich már többször vezette a korábbi autóikat, de ott van nekik Stoffel Vandoorne is, mi több, a hírek szerint talán a Mercedes tartalékosára, Valtteri Bottasra is számíthatnak, ha úgy adódik. Az F2-ben szereplő másik tesztversenyzőjük, Jak Crawford eközben aligha ugorhat be, mivel még nincs meg az F1-es szuperlicence.