Ajánló

Bemutatták a Csikós-udvar terveit

A budai Várban újjáépülő lovarda és Főőrség rendezvényhelyszín is lesz

Eredeti helyén építik vissza a budai Várban a palota melletti Főőrségi épületet és a lovardát, tegnap bemutatták a látványterveket a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének ülésén. A Tabán felőli gyalogos feljutást is segíti majd a beruházás, a lovardában nemcsak lovak, hanem rendezvények is helyet kapnak, a Főőrségben pedig kiállítóhely is lesz.

Csikós-udvar
Grafika a rekonstrukcióról: balra a lovarda, középen a főőrség, jobbra a Stöckl-lépcső látható (Forrás: MTI/Közti Zrt.)

Bemutatták a budai Vár Csikós-udvar és környezete rekonstrukciós látványtervét a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének tegnapi ülésén – jelentette a távirati iroda. Mint ismert, egy kormánydöntés értelmében itt, a Tabán felőli oldalon a következő években mintegy kétmilliárd forintból eredeti helyén visszaépül az egykori lovarda (alatta másfél milliárdból fejezik be a régóta készülő mélygarázst). Egy korábbi koncepciótól eltérően végül szintén eredeti helyén rekonstruálják a Főőrségi épületet és az egykor mellette állt Stöckl-lépcsőt, mintegy három és félmilliárdból, de épül egy feljáró a lovarda mögött is a királyi palota udvarához.

Potzner Ferenc építész – a rekonstrukciós tervezést elnyerő Közti Zrt. stúdióvezetője – a koncepció bemutatásakor emlékeztetett: az 1944–45-ös ostrom során a lovarda bár találatot kapott, de könnyen helyreállítható lett volna, amint a Főőrségi épület is, utóbbiban még a hetvenes évek elején is működtek irodák. Felidézte, hogy az ostrom után a középkori erőd helyreállítása kapott prioritást, így azonban a Csikós-udvar elvesztette közlekedési kapcsolatait a palotával. Ezért a rekonstrukció fontos célja, hogy a Vár a Tabán felől is könnyen és akadálymentesen megközelíthető legyen. Az eredeti helyén újjáépítendő lovarda rendezvénytérként is működik majd, a lovas programokhoz az istállót a földrézsűbe rejtetten alakítják ki.

A Főőrségi épületben pedig az újjáalakuló palotaőrség, valamint kiállító- és vendéglátóhely kap helyet. Innen lesz megközelíthető a középkori vár maradványainak feltárása után kialakítandó, térszint alatti régészeti bemutatótér. Ezenkívül megerősítik az Ybl-féle támfalakat, felújítják és funkcióval látják el a Karakas pasa tornyot is. L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: október 7-én a Várkert Bazárban kamarakiállítás nyílik a visszaépítendő épületek eredeti terveiből és a királyi palota utóbbi hónapokban visszavásárolt tárgyaiból.