Vélemény és vita

Nem szigorítás – növekedés!

Álláspont. A monetáris tanács tegnapi döntése megerősíti, hogy a jegybank a növekedést támogató pályán halad tovább

A szokottnál jóval nagyobb várakozás előzte meg – és nem csupán a piaci befektetők és a gazdasági, pénzügyi elemzők körében – a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tegnapi kamatdöntő ülését. Egyfelől azért, mert mindenki arra volt kíváncsi, hogy az MNB a tavaly megkezdett előkészületek után elmozdul-e a szigorúbb monetáris politika irányába, amire 2011 vége óta nem volt példa. Még inkább pedig azért, mert a második hatéves jegybankelnöki ciklusát három hete megkezdő Matolcsy György első nyilvános megszólalásától átfogó értékelést és iránymutatást vártak a következő időszak várható lépéseit, illetve kilátásait illetően.

Ami az első kérdést illeti: a monetáris tanács továbbra sem változtatott az alapkamat (rekordalacsony) 0,9 százalékos szintjén, de a kamatfolyosót és a kiszorítandó likviditást szűkítette. Ezt Matolcsy György az MNB vezérkarának sajtótájékoztatóján úgy indokolta, hogy eseti, egyedi döntést hoztak, egyelőre nem tartják szükségesnek, hogy kamatemelési ciklust nyissanak, így az MNB monetáris politikájának karaktere továbbra is támogató, „laza” marad. A mostani lépések szerinte szükségesek és elégségesek a jegybank középtávú, fenntartható inflációs céljának eléréséhez, ami mostanra teljesült, hangsúlyozta. Hozzátette, változatlan a Nemzeti Bank három mandátuma: az árstabilitás elérése, fenntartása, valamint az ország pénzügyi stabilitásának biztosítása és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása. Az elnök azt is közölte, hogy az év közepén új vállalatikötvény-vásárlási programot indítanak, ami természetes, logikus folytatása lesz a sikeres növekedési hitelprogramnak.

Az első elemzői reakciók szerint az elmúlt hónapokban erősödő inflációs nyomás miatt várható volt, hogy valamilyen lépést tesz a jegybank, de az szinte mindenkit meglepett, hogy az MNB nem szigorít a piac által várt mértékben. A szigorítási ciklus elmaradása következtében tegnap délután gyengült a forint árfolyama, de az elemzők nem számítanak tartós, jelentős esésre. Azon is meglepődtek, hogy az MNB az idei gazdasági növekedési előrejelzését 3,5-ről 3,8 százalékra, a jövő évit pedig 3,0-ról 3,2 százalékra emelte. Ez azért is jó hír, mert a jegybanki elemzők általában óvatosabbak, visszafogottabbak másoknál, így például 2017 decemberében „csak” 3,9 százalékos GDP-bővüléssel számoltak 2018-ra, ami végül is kereken 5 százalékos volt, így 2017 után tavaly is az Európai Unió éllovasai közé tartoztunk.

Matolcsy és az általa vezetett MNB – az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás megtartása mellett – a legfontosabb célnak a fenntartható módon való gazdasági felzárkózást tartja, amihez hosszú távon a fejlett országokhoz viszonyítva évi (legalább) két százalékpontos növekedési többletre van szükség.

A 2017-ben megindult felzárkózási fordulat folytatásához versenyképességi reformokat és a belső növekedési tartalékok feltárását, mozgósítását javasolják. Ezt segíti az MNB új, 330 pontos versenyképességi programja, amelynek tizenkét területe a versenyképesség valamennyi lényeges tényezőjét érinti a hagyományos és a humán tőke mennyiségi és minőségi mutatóitól az intézményi és gazdaságszerkezeti kérdésekig. A program az új pénzügyi modellt és az állami hatékonyság növelését nevezi kulcsfontosságúnak a többi terület – oktatás, egészségügy, családpolitika, KKV-stratégia, munkaerőpiac, kutatás-fejlesztés, infrastruktúra stb. – versenyképessé tételében. A monetáris tanács tegnapi döntése megerősíti, hogy a jegybank a növekedést támogató pályán halad tovább, ami csalódást okozott a szigorítási ciklust váróknak, de jó hír a gazdasági szereplőknek és az egész társadalomnak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom