Baranya Róbert

Vélemény és vita

A patak vértől az útelágazódásig

Az „útelágazódás” kifogott Medgyessyn, a pálmát azonban valószínűleg utóda, Gyurcsány Ferenc viszi el őszödi beszédével

Sok politikus vágyik arra, hogy az utókor emlékezzen rá tettei vagy éppen beszédei, mondatai miatt. Egyeseknek sikerült így bevonulniuk történelembe, ám a kimondott szavakkal kétes hírnevet is lehet szerezni. Az újkori magyar politikában erre is, arra is volt példa. A rendszerváltoztatás után az első demokratikusan választott kormány miniszterelnöke, az MDF-es Antall József egyik elhíresült és gyakran idézett mondata lett a „Tetszettek volna forradalmat csinálni”. A néhai kormányfő ezzel azoknak a párttár­sainak üzent, akik elégedetlenek voltak a változásokkal, és sokkal radikálisabb fordulatra vágytak.

Orgánuma és felszólalásai alapján a kilencvenes évek üde színfoltja volt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke, aki 1994-ben a vidék lázadását jósolva mondta egyik beszédében szintén szállóigévé vált mondatát, miszerint „Patak vér fog folyni”. Hozzá kapcsolódik a „Mondjon le!” felszólítás is, amit leginkább Horn Gyula akkori szocialista miniszterelnöknek ajánlott, felvetve, hogy pártja szívesen átvenné a kormányrudat. Mondatát egyébként ma már a sajátos kiejtés alapján sokszor „monnyon le” formában idézgetik.

Még ma is gyakran hallani (legutóbb egy rádiós reklámban) a következő mondatot: „Lassan mondom, hogy mindenki megértse. Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse. Nem lesz gázáremelés.” Ez az örökzöld a szocialista Lendvai Ildikótól származik, aki 2002-ben a választási kampány alatt ezzel igyekezett kétségbeesetten kimagyarázni a leköszönő Horn Gyula egyik elszólását, miszerint elkerülhetetlen lesz a jelentős gázáremelés. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter is megszólalt ez ügyben, tagadva a gázáremelést. „…húsz évre, hány évre ígérjem meg?” – tette fel a kérdést Medgyessy. Azóta tudjuk, mennyit értek ezek a szavak, hiszen a szocialisták kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz árát.

De ha már eljutottunk a D–209-es szt. tisztig, akkor természetesen megkerülhetetlen a 2004. február 16-i parlamenti felszólalás, amelyben az akkori miniszterelnöknek jelentősen meggyűlt a baja a magyar nyelvvel. A legnagyobb videomegosztón most is utolérhető az a tizenöt másodperces bejátszás, amikor a szokásos évértékelőjében a kormányfő a pulpituson próbálja kimondani az „útelágazás” szót, de ez csak harmadik nekifutásra sikerült. Maga Medgyessy sem bírta nevetés nélkül, magyarázatképpen pedig arra hivatkozott, hogy ez egy nehéz szó.

A pálmát azonban valószínűleg utódja, Gyurcsány Ferenc viszi el balatonőszödi beszédével. Az „Elkúrtuk. Nem kicsit nagyon.”, a „böszmeség”, a „hazudtunk reggel, éjjel meg este” szófordulatokat több mint tíz évvel elhangzásuk után is nap mint nap hallani. Talán kevesebben tudják, hogy a bukott kormányfő utóbbi mondatával feltehetőleg Örkény Istvánt szerette volna valahogy idézni, aki az 1956-os forradalom idején a Szabad Kossuth Rádió megindulásához írt bevezető szlogent azzal a találó szöveggel kezdte: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”