Az embernek megáll az esze. Már majdnem három és fél éve tart az ukrajnai háború, a fegyvernyugvás keresésében pedig egyesek még mindig a kezdeteknél tartanak. Mark Brolin, az amerikai elit bizalmát élvező geopolitikai stratéga és politológus sem állta meg, hogy ne kezdjen észosztásba. Nyilvánosan kifejtett nézetei szerint „Ukrajna jobban járna, ha békéért földet cserélne”.
E kijelentésről még azt is mondhatnánk, hogy végre egy tengerentúli szakértő, aki a realitások talaján áll. Néhai Henry Kissinger már a háború első szakaszában is ezt javasolta. Véleményét arra alapozta, hogy Oroszország 300 éve, vagyis Nagy Péter cár óta szerves része Európának, és ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Tehát a béke ára Ukrajna területvesztése.
Ezután olyasmi történt, amire senki sem számított: az egykori amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági főtanácsadó egy héttel később előző kijelentésének éppen az ellenkezőjét állította, vagyis azt, hogy Ukrajnának nem szabad egyetlen talpalatnyi földet sem feladnia. El lehet képzelni, hogy az akkori amerikai demokrata párti adminisztráció milyen nagy nyomás alá helyezte a republikánus érzelmű veterán politikust.
Erre most jön Mark Brolin, aki úgy tesz, mintha Kissinger első megnyilvánulásának nyomvonalán haladna, majd amikor kifejti álláspontjának részleteit, kiderül, hogy a „legendás” Henry két kijelentését gyúrta össze.
Ez a hibrid megoldás egy illuzórikus kompromisszumra épül, amely szerint az ellenségeskedés ideiglenes beszüntetése – az ukrán területvesztés jogi elismerése nélkül – időt adhatna Kijev fegyveres erőinek és gazdaságának megerősítésére. Brolin szerint ez az elképzelés „komor, de praktikus”, mert az idő valószínűleg Ukrajnának fog dolgozni, és később visszaszerezheti elvesztett területeit.
Egyszerűen érthetetlen, hogy még mindig vannak olyanok, akik a messzi távolban, elegánsan berendezett irodáik íróasztala mögül komolyan gondolt lázálmokat kergetnek, teljesen szabadjára engedve fantáziájukat.
Amit Brolin elképzel, pontosan ugyanaz, amit Oroszország elfogadhatatlannak tart: időt adni Ukrajnának hadereje és gazdasága megerősítésére. Éppen ez volt az, ami kiprovokálta az orosz támadást. A globális Nyugat a 2014-es Euromajdan után – amikor puccsal elűzték Viktor Janukovics törvényesen megválasztott ukrán elnököt – mást sem tett, mint igyekezett felkészíteni Ukrajnát az Oroszország elleni háborúra.
Például tucatjával vitték Amerikába és Nagy-Britanniába az ukrán tábornokokat és főtiszteket, hogy különböző vezérkari akadémiákon továbbképezzék őket. Ezt még Angela Merkel is elmondta 2022 decemberében a Die Zeit című német lapnak adott interjújában. A volt német kancellár „beismerő vallomásában” arra is kitért, hogy a minszki megállapodásokat – Moszkva és Kijev feszült kapcsolatának rendezését célzó egyezményeket – csupán időhúzásra használták, betartani nem is akarták.
Moszkva azonban nem várta be a „kiképzési folyamat” végét. Ettől persze még Oroszország volt a támadó fél, de ha mindez így történt, akkor sem játszhatja el a kijevi vezetés a mártír szerepét.
Tehát érthetetlen, hogy még mindig akad Amerikában olyan szakértő, aki mindenáron erőlteti Ukrajna erőszakra épülő oroszellenességét.
Moszkva világosan kijelentette, hogy nem fog lemondani a megszállt területekről, beleértve a Krím-félszigetet is. Az is elfogadhatatlan Putyin számára, hogy az elfoglalt területek ne kapjanak nemzetközi jogi elismerést.
Akkor most miről is beszélünk?