Egy friss brit kutatás szerint a Z generációsok kétharmada nem tudja fenntartani a figyelmét egy beszélgetés során, önkéntelenül telefonjuk után nyúlnak közben. Az 1995 és 2009 között születettek 39 százaléka úgy érzi, valakivel beszélgetni unalmas, 63 százalékuk pedig kihívásként minősítette azt, ha valakivel szemtől szembe kell szóba elegyedni. Persze a barátságokat azért ápolják a Z-sek, a régi asztaltársaságok, a nagy sörözések megmaradnak. Alig várják, hogy együtt legyenek és kicsaphassák a telefonjukat az asztalra, és megkezdődjön – persze szigorúan némán – a közös, önfeledt gombnyomkodás. Aztán, amikor két óra múlva szétoszlik a társág, megfogadják, hogy jövő héten ugyanitt találkoznak egy jó kis csevejre. Ha valaki valamit elfelejtett, az se baj, hiszen többségük éjjel is elérhető. Rendszeresen ellenőrzik, nem érkezett-e üzenetük, ha pedig nem, akkor írnak. Úgy tűnik hát, nem marad le semmiről a Z generáció. Ha csak olyan felesleges dologról nem, mint a beszélgetés. Bár szerintük azért meg úgy se kár.