Forró Péter

Vélemény és vita

A vízügyes

FRICSKA

Nem szívesen vonulnak a háttérbe azok a politikusok, akiknek csillaga leáldozóban van. Ha másképpen nem megy, egy olyan szekeret igyekeznek tolni és arra felkapaszkodni, amely éppen halad. Korábban a nem éppen sikeres Márki-Zay Péter üzent Magyar Péternek, hogy szívesen adna tanácsot a további munkájához, most pedig az egykor szebb napokat látott Vona Gábor – akinek Második Reformkor pártjára június 9-én ugyan csupán 31 ezren szavaztak – gondolja úgy, hogy 2026-ban fontos szerep vár rá. Abból indul ki, hogy a TISZA győzelme után „nagyon nagy szükség lesz egy olyan fékre az új kormányban, amelyik képes higgadtan, józanul végiggondolni dolgokat, és a felelőtlenség, a hűbelebalázs mentalitás, a forrófejűség nem viszi bele valami olyan dologba, aminek egész Magyarország a kárát láthatja.” Ezért aztán mielőbb egyeztetne Magyar Péterrel. mert ahogy fogalmazott: „ha már az első reformkor is Tisza szabályozásról szólt, akkor szóljon a második reformkor is a Tisza szabályozásról”. Ám valahol ő is tudja, a kanyargó szőke folyót egykoron könnyebb volt megszelídíteni, mint a az ellentmondásokba kavarodó, a balhét igen kedvelő, a nőkkel sajátosan bánó politikai celebet.