Mint egykoron az egérmesében, hiába kérleljük elcsukló hangon, hiába térdelünk le, mindhiába zokogunk, hogy értsd meg végre, te csibész, pimasz kisegér, hogy nem azért eszünk meg, mert kicsi vagy és szürke, hanem mert piszok, gazember módon elfogyasztottad a sajtot. No, ezt még a szocialista időkben a szovjet körökből átvett egér meséje ültette belénk, s gondolom, nagy-nagy tanulságként jó néhányunkban még mindig él. Hiszen valahogy így vagyunk most az antiszemitizmus örök vádjával. Amikor már minden véget ért, amikor már kimerült valamennyi buta látszatérv, rasszizmus, demokráciaölés, korrupció, valamint a genderellenesség vádja, akkor még mindig velünk van az antiszemitizmus örök kísértete. Így aztán hiába is ismételjük az idők végezetéig, hogy Sorosék nem azért kerültek fel a hazai plakátokra, mert szemüvegesek és zsidók, hanem mert le akarják nyelni a világot. Minden karitatívnak, emberbarátnak öltözött szervezetükkel azt igyekeznek bizonyítani, hogy őket bizony az emberiség humanizálása mozgatja, miközben jóságuk mögött egyszerű pénz- és hatalomvágy rejtőzik. Így aztán bármihez nyúlnak, legyen az migráció, ukrán front, izraeli öldöklés vagy gázvezeték-robbantás, az mind-mind európai érték, és az emberiség javára történik. Aki pedig ezt nem érti vagy csak egyszerűen mást akar, az bizony nacionalista, antidemokratikus, antiszemita, és azt ki kell közösíteni.
Jó ideje kóstolgat minket a művelt Nyugat. Mégpedig folyamatosan. Sokan szeretnének az EU-n kívül tudni bennünket, bár a rajtunk szerzett hasznot szívesen zsebre teszik. Még brüsszeli magánzsebekbe is. Most például régi barátunk, Guy Verhofstadt gondolta igen demokratikusan sokadszor úgy, hogy éppen itt az ideje újra belénk rúgni, megvonni Orbán Viktor, azaz Magyarország szavazati jogát az Európai Unióban. Azt írta, hogy a magyar kormányfő tönkreteszi az európai integrációt és a demokráciát. „Egy erős vezető harcol a demokráciáért, egy gyáva tönkreteszi azt” – közölte Belgium egykori miniszterelnöke. „Nem hagyhatjuk, hogy Orbán tönkretegye az európai integrációt. Ideje, hogy az Európai Tanács megvonja tőle a szavazati jogát”. Nem bizony. Nem, nem, soha!
Szijjártó Péter viszont felidézte, hogy Magyarország negyven évig szenvedett a kommunizmus alatt, Kelet felől elnyomást kapott, Nyugat felől pedig elhanyagolást. „Harcoltunk a szabadságunkért, de senki sem segített nekünk” – mondta. „Tehát senki se oktasson ki minket! Senki se adjon nekünk leckét történelemből! Senki se oktasson ki minket a szabadságról! Senki ne tanítson minket szuverenitásra, kezdjük innen, a másik dolog pedig az, hogy úgy gondoljuk, ha elzárjuk a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, akkor megöljük a béke reményét. Márpedig mi békét akarunk” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó a „jobboldali szuverenista” erők európai szerepére vonatkozó kérdésre elmondta, hogy az Európai Uniót nem a föderalizáció útján lehet megerősíteni. A föderalizáció és az Európai Egyesült Államok létrehozása csak csökkentené, míg a szuverén államok közössége viszont növeli az unió erejét.
A miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország demokratikus állam, amelyet jelenleg kereszténydemokrata kormányzat irányít. Az európai politikai diskurzusban a liberális mainstream felülír mindent azzal, hogy csak az a politikai rendszer lehet demokratikus, ahol liberális kormányzás van. Egy olyan országot, ahol a kormányzó erő már a negyedik egymást követő ciklusban kerül nagy többséggel hatalomra, nem lehet nem demokratikusnak nevezni – szögezte le Szijjártó.
Viszont az eddig szürke kisegér, Rasa Juknevičienė litván EP-képviselő, az Európai Néppárt egyik alelnöke is megszólalt, és kijelentette, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnak dolgozik, és nem a magyar nép valódi akaratát képviseli. Az unió destabilizálására irányuló tevékenységét meg kell állítani. Szerinte Orbán, így, egyszerűen, belülről rombolja az uniót. Ugyanakkor egy videóban azt is kérte a litván egérbölcs, hogy Magyarországot fosszák meg szavazati jogától az unióban.
„Kinek dolgozik Orbán?” – kérdezte. Putyinnak. Miért nem tesz semmit az EU, hogy megállítsa? Nem látjátok, hogy az EU belülről pusztul? Sajnos, túl gyengék az eszközök, hogy megállítsák őt. Ez a válasz kiábrándító, mert az emberek egy hatékony EU-t szeretnének látni. Ez így nem mehet tovább. Jogi eszközöket kell találni, amelyekkel megfoszthatják Orbánt szavazati jogától. „Nem hiszem, hogy a magyar nemzet, amely ötvenhat óta példát mutat mindenkinek, azt akarja, hogy Oroszország győzzön” – magyarázta Juknevičienė.
Érdekes, hogy szinte az egész világ minket akar megjavítani. Szerintünk meg, persze, mindenki más téved, még ha nem is hülye, aki másként látja a világot, mint mi. Bár az is igaz, mennyivel másként néz ki a világ egy egér szemével. És az szintén érdekes, hogy ötvenhat is mennyit változott az idők folyamán az egéroptikán keresztül. Például mindazok, akik akkor baráti segítséget kértek a Szovjetuniótól, most hirtelen visszamenőlegesen a jó oldalra kerültek. Kiderítették, hogy nem, nem ők hívták be a szovjeteket, nem ők lövettek, és utána nem ők ítélkeztek. Nem. És érdekes, hogy a visszatérő megszállók is mára mind egyszerre ruszkik, azaz oroszok lettek. Mintha a Vörös Hadseregben nem szolgált volna egyetlen litván, grúz, oszét, kirgiz, belorusz vagy ukrán sem, esetleg kárpátaljai magyar, csak csupa, csupa ruszki, ruszki és ruszki. És most persze mindenki ötvenhatot emlegetve is leoroszbérencez bennünket, pedig mi csak egyszerűen élni szeretnénk. Békében. Az egykoron vélhetően szovjet állampolgárságú Rasa Juknevičienė most hangsúlyozta, hogy a következő időszak minden uniós tag számára nehéz lesz, de „minden egzisztenciális próbát ki kell állni. Egy olyan ellenség, amely nemcsak Ukrajnát, hanem más európai országokat is fenyeget, nem győzhet.”
Lám, a legkisebb, legnyomorúságosabb EU-kisegér is itt spacírozik, még talán sétapálcája is van. Az európai mainstream itt ugrál rajtunk, s nem is egérnek, hanem egyenesen oroszlánnak képzeli magát. Hangoskodik, hogy észrevegyék, köpköd, nagyokat sörcint, hogy minél előkelőbbnek látsszék. Nyeli és nyeli a pénzt, miközben elátkozza a korrupciót. Hát, ez a mi Európánk, ennek vannak értékei, amelyeket meg akarnak védeni. Elsősorban tőlünk.
A szerző újságíró