Kiss László

Vélemény és vita

Harcos Karácsony-túra, fehér biciklin

Már nemcsak a művelt Nyugat, az éppen harcba ájult Kelet is bennünket irigyel, mint hajdan a megboldogult Gyurcsány-kormány idején. Tehát mindenki. Most éppen hős főpolgármesterünket irigylik el tőlünk. A bátor Karácsonyt, aki még az orosz agresszorral is hősiesen felvette a versenyt, szinte egyedül. Na jó, néhány hozzá hasonló, eposzi magasságokban, de talán inkább mélységekben botorkáló barátjával. És irgalmatlan háborút folytat Putyin népével. Szóban.

Miközben Zelenszkij mester, az ukránok eleven gondolkodású elnöke ki nem fogy a panaszból. Igen, neki nincs szerencséje Kijev polgármesterével. Volodimir Olekszandrovics a napokban is bűnös hanyagsággal vádolta a bokszvilágbajnokból lett politikus Vitalij Klicsko polgármestert, mert egy Kijevet ért hajnali rakétatámadás során úgy halt meg három ember – köztük egy kilencéves kislány és az édesanyja –, hogy hiába kopogtatott, nem nyílt meg előtte az óvóhely ajtaja. Szemtanúk szerint az őr részeg volt, és nem nyitotta ki az ajtót.

„A helyi hatóságok kötelessége, hogy biztosítsák: az óvóhelyek éjjel-nappal rendelkezésre álljanak és elérhetőek legyenek. Fájdalmas látni ennek a kötelességnek az elhanyagolását. Fájdalmas látni az áldozatokat” – jelentette ki az elnök a Telegramon közzétett beszédében, de nem nevezte meg Klicskót. Az viszont, szintén a Telegramon, úgy válaszolt, hogy itt közös és méltányos felelősségről van szó. És hangsúlyozta, hogy a kijevi önkormányzati kerületek vezetőit, így a kijevi katonai közigazgatás jelenlegi főnökét, Szerhij Popkót – aki a hadiállapot idején Klicsko felettese – közvetlenül Zelenszkij nevezte ki.

Egyébként Zelenszkij 2019-es hivatalba lépése óta Klicsko többször is a menesztés szélén állt, de nehéz leváltani, hiszen a kijeviek választották meg. És Zelenszkijnek nemcsak azért van gondja Klicskóval, mert közel áll az ő elődjéhez és politikai ősriválisához, Petro Porosenkóhoz, hanem azért is, mert a volt ökölvívó-világbajnoknak elnöki ambíciói is vannak.

Nos, Karácsony Gergelynek nincsenek ilyen ambíciói. Ugye, milyen szerencsések vagyunk? Ő csak üldögél a városházán, kezében tartja a világ sorsát, és már eteti a fehér lovat – vagy talán inkább olajozza a fehér biciklit –, amelyen a nemzetközi brigádok élén, mint egykoron Spanyolhonban a legendás Lukács tábornok, berobban a Majdanra. Emberségével, bölcsességével rögtön hitelesíti a háborút, és első dolga néhány bicikliút felfestése lesz. Azonnal kijelöl jó néhány méhlegelőt, leszerelteti a szemetesládák legalább felét, s mindhárom metróvonalon megoldja a légkondicionálást. Akárcsak Budapesten.

Természetesen a Dnyeperre is gondol, a vízre is jut bicikliút, no meg rögvest nekilát hidat gründolni, amelyen nem szabad majd közlekedni. Ám akkor mire van ott az a nagy folyó? Szeretett főpolgármesterünk, lévén irodalmi műveltségű is, bizonyára olvasta a Gárdonyi-életműből a vájtfülű irodalmárok által kitagadott Göre Gábort, amelyben a legendás lepéndi bíró a budapesti Duna-parton Durbints sógor és Kátsa társaságában gyűjt tapasztalatokat. „Mögkérdem az röndért, hogy löhet-e förödni – írja a nagy hírre vergődött bíró. – Aszondi, hogy löhetni löhet, tsak nem szabad. Hát, mondok, akkor mire itten ez a nagy víz. Hát hogy lögyen mire hidat építeni. No, mondok, így már mögértem.”

Így aztán a boldog kijevieknek is lenne – némi csúszással ugyan – újabb hídjuk, amely példásan összeköti a Dnyeper két oldalát, de közlekedni tilos rajta. Mi meg – Göre Gáborral együtt – mindig is ilyen hídról álmodtunk, s nekünk bejött, ne irigyeljük hát tőlük Karácsony Gergelyt. Adjuk. Ráadásul, ha a mi Gergőnk úgy gondolja, akár még bunyóvilágbajnok is lesz. De szigorúan csak a mi kedvünkért. És aztán, ha nagyon akarjuk, enged a rábeszélésnek, és rááll arra is, hogy miniszterelnök legyen.

Mindenesetre már szétszerelte a fehér biciklit.

A szerző újságíró

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom