Vélemény és vita
Jogosítvány nélkül vezeti a fővárost Karácsony
Vagy Gyurcsány Ferenc követelését teljesíti, vagy a Kétfarkú Kutya Párt szintjére navigálja magát a főpolgármester azzal, hogy nem akar adót fizetni. Jómagam az előbbire gyanakszom
Vagy Gyurcsány Ferenc követelését teljesíti, vagy a Kétfarkú Kutya Párt szintjére navigálja magát a főpolgármester azzal, hogy nem akar adót fizetni. Jómagam az előbbire gyanakszom. Meg is mondom miért.
Le az adókkal, ingyen sör és örök élet – ezt ígérik Európa-szerte a viccpártok. Mindenféle felelősség vagy következmény nélkül. Ha mégis demokratikus felhatalmazást kapnak, akkor vagy belesimulnak valamelyik szélsőbalos (ma már fősodratú) alakulatba, vagy hamar elbuknak. Ilyesmi történt már Lengyelországban, ahol a Polska Partia Przyjaciol Piwa (Lengyel Sörimádók Pártja) az ingyen sör ígéretével jutott be az országgyűlésbe, de közismert Cicciolina mozgalmának, a Partito dell’Amorénak (Szerelem Pártja) a nyilvános szeretkezés gyakorlására tett ígérete, ami szintén képviselői helyet hozott a magyar származású „művésznőnek”. A legnagyobb sikert talán az izlandi Besti Flokkurinn (Legjobb Párt) érte el, amely 2010-ben megnyerte a reykjavíki helyhatósági választásokat azzal, hogy Jón Gnarr humorista, a mozgalom vezetője jegesmedvét ígért az állatkertbe, ingyen törölközőt az uszodákba és pálmafákat a fjordokra.
Karácsony Gergely viszont nem tréfál. Azt mondja, hogy a főváros nem fogja befizetni a szolidaritási adót. Habár a kijelentéssel számtalan gyakorlati probléma van, hisz az Államkincstár által vezetett számláról nem tud ilyenformában rendelkezni, ráadásul a pénz nem a kormányhoz, hanem a többi, nehezebb helyzetben lévő önkormányzathoz kerül, mégis úgy tűnik, hogy komolyan gondolja. A szándék pedig, az elmúlt években tett hamis ígéreteivel együtt (amelyek csak töredékei a tengernyi nem teljesített ígéretnek) sérti a jogállamiságot és a törvény előtti egyenlőség elvét. Egyszerűen kimondva: ehhez Karácsonynak nincs joga.
A főpolgármester tulajdonképpen azt gondolja, pontosabban azt sugallja, hogy ő a törvények felett áll. De ennél súlyosabb, hogy mindezzel törvénytelenségre buzdítja az ellenzéki szavazópolgárokat. Veszélyes vizek ezek, még akkor is, ha Karácsony adott szavában – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – nem nagyon lehet megbízni. A saját szövetségesei szerint sem. Ellenzéki körökben van is egy ismert mondás, miszerint kétféle baloldali politikus van, az egyik olyan, akit már átvert, a másik pedig az, akit majd át fog verni Karácsony. (Az „átverni” helyett egy másik, sokkal vulgárisabb kifejezés terjedt el a Városházán.)
Gyurcsány Ferenc a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy a főpolgármester nem teljesíti a hazafias kötelességét akkor, amikor bicikliutakkal bíbelődik, s nem szervezi meg politikailag a fővárost. Szerinte Budapestnek kulcsszerepe lehetne abban az ellenállásban, amelyben minden eszköz megengedett. Akár antidemokratikus, a jogállamiságot sértő politikai fellépés is legitim, hisz a kormánnyal való szembenállás – Gyurcsány szerint – történelmi léptékű.
A szembenállás szerintem is történelmi léptékű. Egy évszázada állnak szemben a birodalmi érdekeket kiszolgáló haladárok a szuverenista jobboldallal. Hol a Szovjetuniótól, hol a nagybetűs Nyugattól (most éppen a tengerentúlról) várják a segítséget. Békés Márton szavaival élve a kívülről irányított baloldal próbálja magához ragadni most is a hatalmat, amely kihívásra csupán a belülről vezérelt nemzeti konzervativizmussal lehet sikeres alternatívát kialakítani.
A botránypolitika, a rendszerellenesség és a szélsőséges mondanivaló mindig is a Demokratikus Koalíció sajátja volt. A tavalyi történelmi vereség után pedig tovább erősödött a törvénysértő és az alkotmányos kereteket áthágó szándék. Most ebbe a zsákutcába csalták be a főpolgármestert.
Mondjuk ki: a Demokratikus Koalíció a legszélsőségesebb párt a parlamentben! Ne felejtsük el, hogy Gyurcsány nem ellenfélnek nevezte az Orbán-kormány, hanem ellenségnek, beszédeiből pedig süt a gyűlölet. És a Demokratikus Koalíció az a párt, amely lépten-nyomon megfenyegeti a másként gondolkozókat, az általuk fideszesnek vélelmezett művészeket, értelmiségieket. Karácsony Gergely pedig nem tesz mást, mint beáll ebbe a sorba és végrehajtja azt, amit a valódi főnök, azaz Gyurcsány Ferenc követel.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője