Krisztus a keresztfán

Jézus felvállalja mindannyiunk bűnét, és ezzel együtt az emberi szenvedést. Nagypéntek az a nap, mikor megnyílik az út, amely a feltámadás felé vezet. De kétely mindenkiben van, ebből fakadóan pedig a szorongás is osztályrészünk. Mert ez az emberi természetben rejlik. De mit kezdjünk az istenkeresés bizonytalanságával? Mit kezdjünk Jézus szavaival: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Először is fogadjuk el metafizikai alapelvként létünk értelmezésére a hegeli logikát, miszerint a tézist mindig antitézis követi, amiből „spirálszerűen” alakul ki a szintézis! És vegyük alapigazságként ugyanezt az elvet a spirituális utunk megértésében is. A hit esetében így a hit hiánya szükségszerűen meg kell, hogy jelenjen lelkünk legmélyén. A hitet, ha sokat ápoljuk, egyszer bizonytalanság fogja követni. A tézis átcsap antitézisbe. Az istenhitet az Isten létének kételye fogja mardosni.

Jézus a keresztfán imigyen kiált föl: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:46) Ez a szenvedés mélypontja. A tézist mindig az antitézis követi, amely után minden egy szintézisben formálódik egybe. Jézus, ki az Úr gyermeke, ki egyben a Szentháromság egyik sarokpontja, nemcsak Megváltó, hanem ember is. Sőt! A lényeg az, hogy isteni léte helyett felvállalja az emberi létezést is a keresztfán. És felvállalja az emberi létezésben rejlő természetes kételyeket, melyek együtt járnak a bűnnel és a szenvedéssel.

Jézus tehát az Istennel való találkozást közvetlenül megelőzve megéli azt a kiüresedési szintet, amikor a bűnök terhe, Isten visszahúzódása rettegéssel és magánnyal tölti el szívét. Ez a megtisztulási folyamat része, mely után a hit puszta megélésnél magasabb szintre lép majd, és felkészül a találkozásra. Máté evangéliuma pontosan ezzel igyekszik hangsúlyozni Jézus emberi voltát. Mert Jézus Isten fia ugyan, de emberi minőségben jelenik meg közöttünk, így meg kell élnie az emberi létből fakadó szenvedést.

Így az antitézist hamarosan a szintézis követi: Krisztus egyesül az Istennel, majd harmadnapra feltámad.

De ne felejtsük el azt sem, hogy Lukács evangéliuma szerint Krisztus a keresztfán a következőket is mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lukács 23:34). Azok, akik Jézust keresztre feszítették, nem voltak tudatában a tettük súlyának, mivel nem ismerték fel a Messiást. Csak azért, mert nem ismerték az isteni igazságot, nem érdemeltek bocsánatot, és Krisztus értük mondott imája a gúnyolódásaik közepette az isteni kegyelem határtalan könyörületességének a kifejeződése.

Ez a Passió, ez a Nagypéntek lényege – Jézus szenvedéstörténetének és az ember megváltásának csúcspontja. Minden más pedig miránk tartozik. Vajon élni tudunk-e a megváltás lehetőségével?

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője