Vélemény és vita
Vécépapírral a demokratikus eszmék diadalára
Megkönnyebbülhetnek a magyar kormány megbuktatására „mikroadományokat” összeszedett amerikai Action for Democracy aktivistai. Akciójuk nem volt hiábavaló. Dollárjaik hazai vécépapírra váltva jó kezekbe kerültek. A baloldal tavalyi választási bukása időszakától a máig raktáron porosodó, 35 millió forintnyi higiéniai terméket a szemfüles Kétfarkú Kutya Párt megmentette az enyészettől. A napokban több mint 347 ezer, kormányellenes feliratú originál tekercset osztott szét a toalettpapírban szűkölködő iskolák, kórházak között.
A demokratikus eszmék és elvek iránti elkötelezettség oltalmára a New York-i civil szervezet által a 2022-es választási kampányra összegyűjtött, hárommilliárd forintnyi dollárnak immáron legalább a töredéke nyomon követhető – egészen a mellékhelyiségig. Talány viszont, hogy a „nagylelkű adomány” nagyobb hányada – több milliárd forintnyi dollár – miként és kiknek a zsebében szívódhatott fel? A totális bukásból következtetve ugyanis felmerülhet a gyanú, hogy a roppant nagy összeget a ballib pártok talán nem is a demokratikus eszmék oltalmára fordították.
A kísértésnek – amint brüsszeli baloldal dagadó botránya is érzékelteti – nehéz ellent állni. A pénz pedig már azokban a korokban is bűnre csábított, amikor a vécépapírnak híre hamva sem volt. A büszke római polgárok például dolguk végeztével évszázadokon át botra tűzött szivacsot – tersoriumot – használtak. A királyok sem gondolták, hogy kései utódaik számára milyen megnyugtató lesz majd egy kis fülke magányában a feltöltött toalettpapír adagoló puszta látványa.
Ráadásul a toalettpapír a 21. század második évtizede eseményeinek sodrában eredeti funkcióján túlmutatva egy morálisan hanyatló kor valamiféle szimbólumaként is értelmezhető. Az adományból vásárolt papírtekercs szembesít vele, hogy itt minden hamis. Hamisan cseng a demokratikus eszme hívószava, bűzlenek a begyűjtött dollárok, kamuzik a pénzt „önzetlenül” adományozó és az elfogadó – eltüntető – hazai, pénzsóvár ellenzék. Itt egyetlen kézzel fogható dolog van: az adomány vécépapír. A közkinccsé nemesült tekercsek most majd a vicces párt jóvoltából a demokrácia szellemében hozzáférhetővé válnak kicsiknek, nagyoknak, társadalmi rangtól, vallástól, hajszíntől függetlenül minden rászorulónak.
Úgy tűnik, az amerikai adománygyűjtőre serkentően hat ez a biztató fejlemény. Márki-Zay Péter ugyanis bejelentette: A január 15-i jászberényi időközi választásra már gurulnak a dollárok. Kell a pénz, a dráguló toalettpapíron nincs ársapka!
A szerző újságíró