Forró Péter

Vélemény és vita

Prognózis

Fricska

Kevés szórakoztatóbb dolog van, mint olvasgatni az időjárás-előrejelzéseket. Pár nappal ezelőtt azzal riogattak különböző hírportálok szalagcímei, hogy még a sokat látott metorológusok is megdöbbentek, hogy nyakunkon a dermesztő tél, északi áramlással, fogcsikorgató, vacogtató, farkasordító hidegfronttal zúdul ránk Tél tábornok, ráadásul mindez roppant meglepő módon decemberben történik. Bár nagy hóról nem esett szó, azért éreztették, ideje elkezdeni vaxolni a síléceket, és az ásd ki magad felszelést is jól lesz előhozni a pincéből. Alig telt el négy-öt nap, és most már arról szólnak a hírek, hogy melegfront közelít mifelénk, szép pluszokat hozva magával, és a karácsonyra beígért hó is roppant véleményessé vált. Pedig a felkent időjósok minden népi megfigyelést is bevetettek, hivatkoztak arra például, hogy ha a széncinke alkonyatkor négyet fordul tengelye körül, kutya idő vár ránk, mindez nem jött be. Persze év végéig még nagyot fordulhat a légkör, bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is, hiszen időjárásunk olyan vadregényesen szeszélyes, mint Schmuck Andor szerelmi élete. Röviden összefoglalva: kaphatunk hideget-meleget. Nem tehetünk mást – állunk elébe.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom