Bán Károly

Vélemény és vita

Villalakó 2.0

Nos, az erkölcsi prédikátorunk, Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint például azért hagyta ott szeretett pártját, az MSZP-t, mert ott loptak

álláspont

Tegnapi vezércikkünkben igyekeztünk elrettentő „emléket állítani” az Apró-villának, amelynek lakója, Gyurcsány Ferenc e heti rongyemberezése után bejelentette, egy éven belül eladják a kommunizmus hírhedt relikviáját. A rongyemberezés kapcsán – amellyel a teljes kormánypárti parlamenti frakciót, illetve a teljes kormányt méltóztatott a bukott kormányfő jellemezni – a világhálón kommentháború indult a fogalom pontos jelentéstartalmának tisztázása érdekében. Nos, ebben felbukkant az erkölcstelen fráter, a gyalázatos alak, a himpellér, a hitvány alak, a kapcabetyár, a semmirekellő ember. A Gyakori kérdések oldalán pedig a „Mire mondják, hogy rongyember?” kérdésre, azt felelték: „Nem mire, hanem kire. A szemét gazemberre.”

A definíció kelléktárából tessék, lehet szabadon választani.

Nos, az erkölcsi prédikátorunk, Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint például azért hagyta ott szeretett pártját, az MSZP-t, mert ott loptak. Ezt egy olyan ember jelentette ki, akinek az állammal kötött, számára különlegesen előnyös Szalay utcai ingatlanbizniszével kapcsolatos eljárást nem bűncselekmény hiánya, hanem elévülés miatt szüntette meg 2006-ban az elbóbiskoló ügyészség. Speciel akkor az Apró-villa feddhetetlen lakója történetesen még aktív miniszterelnök volt. (Éppen akkor készült a választók átverésére és az őszödi „igazságbeszédére”!) A Sukoró-ügyben pedig – Lázár János kormányinfón elhangzó szavait idézve – erős nemzetközi nyomásra bizonyultak elégtelennek a bizonyítékok, ugyan hagyják már abba Gyurcsány Ferenc „levadászását”.

Így mi is tudnánk feddhetetlenek és erkölcsösök maradni! Az egyik wikileakses kiszivárogtató mindenesetre azt is állította, hogy az emlékezetes brókerbotrányban legendássá vált Kulcsár Attila vallomásában felmerült egy bizonyos Gyurcsányi nevű személy, mint aki „el tudná tussolni az egész brókerügyet”. A bejegyzés közzétevője szerint, miután Gyurcsány 2004-ben váratlanul megdöntötte Medgyessy hatalmát, az egész Kulcsár-ügy lekerült a napirendről.

Ez annyiban, persze nem igaz, hogy volt, ami kikerült, volt, ami bekerült. Már a vádiratból ki, a vádiratba be. Az például kikerült, hogy Tóth András szocialista államtitkár, a titokszolgálatok feje miről is beszélt Kulcsárral. Hogy, hogy nem, a szolgálatok által lehallgatott beszélgetések annyira titkosak lettek, hogy felhasználni sem lehetett a tartalmukat a büntetőperben. Az sem képezte a vád tárgyát, hogy az akkori belügyminiszter (Minden jót, Mónika!) férje történetesen Kulcsártól bérelt irodát, az MSZP aktuális pártpénztárnoka pedig tízmilliós kocsit fogadott el tőle. Nyilván merő adományozási szándék vezérelte a brókert.

A K&H-ügy kapcsán leckét kaptunk abból is, milyen az, amikor Gyurcsány Ferenc már saját üzleti dolgaival sem foglalkozik. Miközben sportminiszterként ügyet sem vet az Altus bokros teendőire, véletlenül éppen akkor hozza össze vezérigazgatóját a sors Kulcsárral, aki éppen befektetési lehetőségekkel házal. A véletlenek sora folytatódik: az Altus Rt. azon szerencsés ügyfelek közé tartozott, amely a bankbotrány kirobbanását követően hozamokkal együtt kapta vissza több tíz milliós befektetését. A betyárját! Akarom mondani, a kapcabetyárját! Ám amikor az Országgyűlésben Demeter Ervin (még nem a rongyember-frakcióból) arról érdeklődött, Gyurcsány találkozott-e a volt brókerrel, Kiss Péter kancelláriaminiszter a kérdésre némasági fogadalommal felelt.

A politikában magát élve eltemető Jánosi György (Gyurcsány Ferenc elődje a sportminiszteri poszton) 2003-as nyilatkozata szerint a K&H Equities VIP-listáját nyilvánosságra kell hozni, hogy kiderüljön, kik kerülhettek ebbe a zártkörű klubba. Mert volt ilyen zártkörű klub az óbudai Tusculanum Hotelben, ahol ugyan senkitől nem kértek személyit, de amely klubot azért alapítottak, hogy MSZP-közeli vállalkozókat és a párt politikusait összehozza. Néhány patinásabb név a klubtagok közül: Medgyessy Péter miniszterelnök (maga a klub elnöke), Kovács László MSZP-elnök, Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, Karl Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai főtanácsadója, aki alapította. Ide Kulcsárt is meghívták, de nyilván csak véletlen, hogy a klub főtitkára, Karl Imre is felbukkan a bróker kiemelt ügyfelei között. Karl egyébként a Demisz kamarása is volt, Varju László ügyvivővel együtt választották ki Gyurcsányt az Ezermester végelszámolójának.

De ez már egy másik feddhetetlen történet az Apró-villa lakójának erkölcsös karrierjében.

A szerző újságíró