Csizmadia László

Vélemény és vita

A halhatatlanság nem jó üzlet

A birodalmak kialakítására specializálódott mániások, ideológiájukat sajátos módon kifejlesztők módszerei többé-kevésbé azonosak. Elsődleges céljuk az eszközök tudatos megválasztásával a hatalom megszerzése. A 20. és 21. század történései igazolják, hogy az újkori birodalmak alapvetése sem más, mint a totalitárius diktatúra kialakításával a nemzetek megszüntetése. Végső cél a világ feletti ideológiai, politikai és gazdasági uralom kiépítése. Pénzsatuba fogott, megvett pártokat felkínáló áldemokratikus melegágy, ahol „kinemesíthető” a globalizmus.

A látható és láthatatlan háttérben megbújó pénzhatalmasságok és szervezeteik behálózzák és fogságba ejtik a végső céljukat nem sejtő áldozataikat. Jelen korunk nemzetvadászai az Afrikában és Közel-Keleten szerzett gyakorlati eredményeiket felhasználva Európát hajtanák igába. A volt gyarmatokon szegénységbe sodort, sok esetben éhező emberekből szervezik megszálló csapataikkal az illegális migrációt. Szabadságot, jólétet kínálnak az európai emberek kontójára. Ezt a módszert lehet szemléltetni úgy, hogy ha egy pohár vízbe cseppenként adagoljuk a tintát, az egyszer csak áttetszőből kékké válik. Soros György, mint éllovas, a világ pénzügyi elitje által kigondolt ideológiát a mammon gyeplőjén tartott politikusokkal és NGO-kkal valósítja meg.

Sikeres tehát a náci és bolsevik izmusok mutációja, amely, ha nem ébred a világ polgársága, akkor vesztébe fut.

A szélsőbal és -jobb összefonódása (lásd a magyarországi helyzetet) lépcsőfok céljaik eléréséhez. Az ideológiai terror mellett most már fegyverek is dörögnek. Ehhez párosítják a korántsem spontán előidézett egészségügyi és gazdasági válságokat. A klasszikus nyugati civilizáció ellenálló képessége megrendült. A kereszténység felszámolása elindult, a gendermozgalmak és az erőszakos iszlám hit Európára szabadítása már csak hab a tortán. Az újkori népvándorlás szervezettsége szembeötlően nem a természeti jelenségek kísérője, hanem jól átgondolt politikai és gazdasági célok által irányított akció.

Az európai nemzetek nagyhatalmi játékszernek minősülnek, kiszemelt vezetőik szolgalelkűsége népeiket rabságba kényszeríti. Zsidó-keresztény európai civilizációnk, magasfokú kultúránk végveszélybe került. Európa gazdasága összeomlóban van, az orosz-ukrán háború nem helyi elszigetelt konfliktus, hanem erőpróba az Egyesült Államok és Oroszország, valamint a hozzá egyre jobban felsorakozó Kína között. A főpróbának vagyunk tanúi és szenvedői. Új fegyverek tesztelése, harci drónok mellett kiberháború folyik. Ugyanakkor az elavult fegyverkészletekkel történő kereskedés, üzérkedés sok százezer ember életébe került és kerül. Európa civil polgárságának járomba fogása megfélemlítéssel zajlik.

Itt az ideje, hogy Európa civil polgárai egységesen követeljék az azonnali béketárgyalásokat, ezzel egyidőben a tűzszünetet. Az Unió huszonhét tagországának vezetése rendezzen egyidőben népszavazást arról, hogy polgáraik részt kívánnak-e venni az orosz-ukrán háború folytatásában.

A nyugat és kelet összecsapása helyett a gazdasági együttműködés legyen a folytatás. Az I. és II.  világháború sebeit Európa népei ma is hordozzák. A szükséghelyzetet ránk hozó, egyelőre fegyveres szempontból elszigetelt háborús helyzet szélesítését provokálni az emberiség elleni súlyos bűn.

Söpörjünk a saját házunk táján is. Látható, hogy a magyarországi ellenzék saját maga által felkent vezére fenyegető üzeneteket küld. Készülődnek! Válaszunk: na végre! Nyitjuk a kapukat, ha nem tetszik, el lehet menni – ahogy Gy. F. annak idején nekünk ajánlotta. Az igazi magyarok azonban csak akkor mennek, ha elüldözik őket. Az 56-os forradalmárok valódi menekültté váltak. A szovjetek és a csatlós magyar árulók vezette kádári megtorlás elől kényszerültek hazájuk elhagyására.

Gyurcsány Ferenc, a bukott miniszterelnök szeretne áldozattá válni, remélve, hogy akkor majd hősnek tekintik. Dobálhatja a kesztyűt, azonban már nem párbajképes. Ugyanakkor a vele összeboltozó jelentéktelen kis ellenzéki pártok vezetői sem jobbak a Deákné vásznánál. Gyurcsány Ferenc nem megy, nem csomagol. Mint a nemzet sírásója, éjjel-nappal dolgozik. Addig nem lankad, amíg egy új politikai bázison létre nem jön egy identitásában elkötelezett, nemzetét tisztelő ellenzék, amely végleg karanténba zárja.

Gyurcsány Ferenc, mint hiteles politikus halott, de gaztettei halhatatlanok.

A szerző a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke