Bán Károly

Vélemény és vita

Haszonlesők

álláspont

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke újra vitriolba mártotta pennáját, s azt írta a jó ideje lázításra használt közösségi oldalára, hogy rükvercbe kellene kapcsolni Magyarországnak. A bukott miniszterelnök populistának szánt lázítása arról szólt, hogy „Magyarország hátra megy, nem előre, mert a zsákutcából másképp nem lehet kijönni. Orbán Viktor, na meg pártja és kormánya vezette zsákutcába Magyarországot” – harsogta a világháló népének, majd bölcselkedett is egy kicsit: a zsákutca végén fal van. Itt a vége – fejezte ki reménybeli vágyait.

Néhány napja Magyarország méltán legelutasítottabb politikusa már megpróbált megágyazni főnixmadárként felröppenő, rendszeresen újjá- és újjáéledő hatalomvágyának, amikor arról polemizált, hogy a 2008-as világgazdasági válság persze más történet volt. „A bajok okozói nem mi voltunk” – állapította meg szerényen és objektíven. „Mert sérülékenyek voltunk – tette hozzá –, nekünk jobban fájt, mint a legtöbbeknek. De cselekedtünk, keményen, tisztességesen. Még akkor is, ha akkor az a lemondásomhoz vezetett” – összegzett az őszödi böszme.

Elfeledkezve mindarról, hogy 2006-ban a teljes társadalom átverésével nyerte meg a választást, kitörölte emlékezetéből azt is, hogy 2006 őszén kormányzati nyomásra felfüggesztették a szabadságjogokat, embereket fosztottak meg szabadságuktól akár harminc napra is teljesen törvénytelenül, lovasrohamot vezényeltek, szemeket lőttek ki, vérbe fojtották a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját – pusztán azért, hogy egy minden gazemberségre képes és kész, az országot ténylegesen a csőd, a szakadék szélére kormányzó bukott miniszterelnök megtarthassa a hatalmát.

Gyurcsányék ifjúsági tagozata, a momentumos csipet csapat tegnap az Országházból kitódulva állt a reménybeli forradalmárok élére, s buzdított hidak elfoglalására a katás adótörvény módosítása miatt. Ezenközben brüsszeli légióik pártdelegáltjai buzgón és bőszen, de leplezett formában, nehogy kitudódjon, azért küzdenek, hogy az unió elzárja a koronavírus-járvány miatt nekünk járó helyreállítási forrásokat. Hátha egy áhított államcsőd meghozhatja számukra a „jogállamiság helyreállításával” az áhított hatalmat, amelynek íze oly édes, mint a Balaton vize.

Itt tartunk most, 2022 nyarán, a világtörténelem talán legnagyobb gazdasági válságának előszobájában járva, egy újra és újra fellángoló világjárvány, kontinensünk legsúlyosabb energiaválsága, szétszakított termelési láncokkal kísért élelmiszerválság közepette, egy amúgy is tomboló, de a háború okán felturbósított inflációval sújtva, és mindezek a tömegessé vált illegális migrációval megspékelve, amit az aszály, a vízhiány és a klímakatasztrófa önmagában is felerősít.

Ebből szeretne most politikai tőkét facsarni a hibbant Néró, akitől nem tud megszabadulni a szanaszét szabdalt, támogatottság nélküli ellenzék, a sokat gyötört magyar lakosság, amelynek Orbán-fóbiás erőit most gyutacsként próbálja felhasználni az európai egyesült államok lázálmát megvalósítani szándékozó Gyurcsány-házaspár.

Kemény a lecke, de a megvalósítást azért ne bízzuk rájuk.

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Leváltott ellenzék

Ā„Orbán Viktor kormánya törvénytelen!” – olvasható Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök közösségi oldalának fejlécén

Bán Károly

Bán Károly

Fiúk a bányából

ĀA fiúk a bányában dolgoztak. Például Varju László vájár, a Mecseki Ércbánya KISZ-titkára és Gyurcsány Ferenc szőlészborász, a Pécsi Tudományegyetem KISZ Bizottságának titkára