Vélemény és vita
Célfotó
Fricska. Ez az egész rémisztő és halálos jövőkép csak most válik érthetővé teljes valóságában
A történet kezd olyanná válni, mint amikor az ember az utolsó pillanatban ellép a száguldó vonat elől, és csak percekkel később döbben rá, mit úszott meg. Vadai Ágnes mondta az ATV-n Márki-Zay Péter kapcsán: „Vannak mondatok és személyek, akikre nem kívánok reagálni”. Mondhatnánk persze, a teljesen elvadult Gyurcsány-kolónia legmegveszekedettebb női harcosának van némi igazsága. Hiszen MZP valóban vállalhatatlan volt, van, lesz, politikai előmenetele fordított arányban van a tehetségével. De éppen Vadai?
Aki a gátlástalanság csúcsaként mentegette Ferenc szakdolgozatbotrányát, a 2006-os rendőrterrort dicsőítette, a feleségverő Demszkyről ugyanúgy hallgatott, mint most a Jobbik erőszakbotrányáról, miközben egykor kékre mázolt orcával demonstrált a parlamentben a nők elleni erőszak ellen. Kétségtelen: Márki-Zay védhetetlen, ám Vadai is az, így hát tökéletesen megérdemlik egymást. Jellemtelenségben még a legprofibb célfotó is nehezen döntene közöttük.