Csizmadia László

Vélemény és vita

Ismét a népnek lesz kormánya

Mindig bátran és sokasággal álltunk és állunk ki a közös identitásunkat szem előtt tartó pártok és kormányzásuk mellett

A világ sok országában ez fordítva van. Az újonnan megalakuló magyar kormányra az elmúlt ciklusokhoz hasonlítva egyre nagyobb feladatok várnak. A választópolgárok kétharmados felhatalmazást adva jelezték, hogy továbbra sem babra megy a játék. Sőt. Nemzetünk jövője a tét.  Szerencsés dolog, hogy Európa jelenlegi zűrzavaros politikai, gazdasági helyzetében kipróbált vezetőnk van, aki mindeddig jól sáfárkodott népe bizalmával. Pillanatig sem feledte, hogy a népnek van kormánya és nem a kormánynak népe. Tizenhat év miniszterelnöki munkája során megismerte a magyar emberek lelkét, és átlátta a világra leselkedő, koránt sem a lakosság érdekeit követő pénzhatalmasok egoista törekvéseit is.

A NER hátrálást nem ismerő kialakítása és összetartó erejének növelése jelenti a magyar kovászt a „kenyérsütéshez”. Az EU népeinek kirekesztése sorskérdéseik véleményezéséből előbb vagy utóbb katasztrófához vezethet. Az Unió intézményrendszerében, ezen belül az Európai Parlamentben kialakult álságos pártdemokrácia, a megélhetési politikusok, akik egy USA-típusú föderációban látják biztos jövőjüket, a tévedés áldozatai, mert ez az út a zsidó–keresztény civilizáció halálához vezet. Az Európai Unió egyre inkább a nagyhatalmak szorításába kerül ahelyett, hogy önmagát válassza. Egy nagyhatalomnak kénytelen behódolni, ezzel a kiszolgáltatottságot vállalni.

A pártpluralizmus lényege a klasszikus demokrácia felfogásának és gyakorlásának. Ha a szabad válaszhatóság biztosítva van, akkor az a népfelség megvalósulásának eleme. A demokratikus államok esetén, a választópolgárok ciklikus akaratának megfelelően, a kormányalakításra más és más párt érdemesülhet. Megvalósul a szubszidiaritás törvénye. A versengő pártok erőssége, hatalomra kerülése, kormányra kerülése helyben történhet meg.

Az EU parlamentjének összetétele fentiek alapján állandóságot legfeljebb egy választási cikluson belül ad. Az itt kialakuló többség matematikai tényező, amivel visszaélni demokráciadeficitet jelent.

A jövőt illetően tudomásul kell venni, hogy a szuverén népek szövetsége a demokrácia fejlettebb formája, mint az USA- vagy a Kína-féle hatalomgyakorlás. Európa ereje sokszínűségében rejlik, ahol a közös összetartó kapocs a kontinensektől megkülönböztető keresztény civilizáció és kultúra.

Visszatérve Magyarországra, bebizonyosodott, hogy szabad választásokon világos választ adtunk arra, hogy jövőnket kik képviseljék. A többség és a kormányzás közötti szimbiózis negyedszer győzedelmeskedett. Az eredmény a jó kormányzás visszaigazolása.

A Fidesz–KDNP-kormány az EU-n és a NATO-n belül teljesítette vállalt kötelezettségeit. Ugyanakkor megtartotta Alaptörvényben rögzített szuverenitásunkat, és ha kellett, hűségesen megvédte. A magyarság érdekeit tekintette elsődlegesnek.

Miközben délen védjük Európa határait az illegális migráció ellen, észak-keleten az emberi testvériség nevében egy emberként, szeretettel és szolidaritással fogadjuk be a háború elől menekülő ukrán polgárokat. Ez okos, sőt bölcs döntés, miközben kimaradunk a fegyveres háborúból. Idézzük fel hazánk történelmét: keresztülgázolt rajtunk a rabló mongol, százötven évig elviseltük a török rabigát, elszenvedtük a kizsákmányoló osztrák elnyomást, majd Trianon igazságtalanságát, hazánk területének kétharmad résznyi elcsatolását. A II. világháborúban megkaptuk a náci lerohanást, majd befejeztével majd ötven évig a szovjet diktatúrát. Igen, a háborúknak következményei vannak.

Bevalljuk, hogy rettegünk a háborús helyzetektől, múltunkból azonban erőt merítünk és a béke élharcosaivá kívánunk lenni. Az Európai Uniót és a NATO-t védelmi szövetségnek tartjuk, ezen szervezeteink nem lehetnek a támadó akaratok érvényesítésének eszközei.

A magyar szellemi honvédők, a CÖF–CÖKA támogatói a békemeneteken megmutatták, mit jelent az ész és a szív önkéntes összetartozása. Mindig bátran és sokasággal álltunk és állunk ki a közös identitásunkat szem előtt tartó pártok és kormányzásuk mellett, ha az ország érdeke, családjaink biztonsága ezt kívánja. Külső és belső támadások idején összezárunk.

Legyen Isten áldása az új kormányon, hazánkon és családjainkon, de ne feledjük: „Semmit rólunk nélkülünk!”

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)  

Kapcsolódó írásaink

Forró Péter

Forró Péter

Gyógyítók

ĀFricska. Figyelemre méltó arról olvasni, hogy baloldali megmondók miként jósolják meg a kormány közelgő bukását

Bogár László

Bogár László

Veszélyek évtizede

ĀMivel a népesedés a legmélyebb lelki, erkölcsi, szellemi energiák kivetülése, a legfőbb feladat a magyarság szellemi megerősítésének elősegítése