Vélemény és vita
Tánc a hanton
Fricska. Bevégeztetett. A választásokon csúfosan leszereplő Jobbik küldöttei a tisztújításon további bizalmat szavaztak a mosdatlan szájú, lumpenproli retorikájú Jakab Péternek
Most lehetne elemezgetni a választás tisztátalanságát, – az elnök potenciális ellenfeleit részint kizáratta, ellehetetlenítette – de igazából ennek már nincs sok értelme. A megmaradt talpasok 71,4 százaléka szavazott rá, a teljesen elnyomott, outsider Stummer János még így is szerzett több, mint 27 százalékot…
Ezen matekozhatnánk is egy picit – hiszen az utolsó pillanatban felébredők nyilván most majd kilépkednek, ami egy parlamenti küszöbre lesüllyedt párt esetében már önmagában is halálos ítélet. Történhet itt bármi, a pártelnök turbékolhat az utcán is nyuszis mamuszban pompázó pártigazgatóval. Minden mindegy. Gyurcsány és Jakab (a legfrissebb felmérés szerint a két legnépszerűtlenebb magyar politikus) megásták a párt sírját, és most röhögve táncolnak a hanton.