P, mint paraziták

Sikeres éveket produkált a Párbeszéd nevű médiapárt, tényleg szédületes eredmény az, hogy egy nem létező szervezet főpolgármestert ad, és hatfős frakcióval hangoskodhat az Országgyűlésben. Hamisítatlan parazita pártról van szó, amely mindig valakinek vagy valaminek a hátán jutott előre, s lassan egy évtizede élősködik a magyar demokrácián. (Ne feledkezzünk el a közhelyes baloldali szlogenről: a választópolgárok, azaz a mi pénzünkön élnek a mi nyakunkon!)

Az idei választás nagy győztese az egyébként történelmi kudarcot valló ellenzéki pártok közül az a Párbeszéd lett, amely nem tudni, hogy kivel folytat párbeszédet, lévén szavazói nincsenek (habár most a Facebookon toboroz tagságot).
Az a párt, amely még soha nem indult önállóan választáson, mégis egyre több mandátumot szerez, így most már hat képviselőt ültethet a parlamentbe.

Hogyan történhetett mindez?

A válasz nem túl bonyolult, ám rendkívül összetett. A hihetetlen eredményekhez hozzájárult a balliberális média, amely Karácsony Gergelyt 2018 óta pajzson hordozza, és persze kellett a balliberális értelmiség is, amely már túl van ugyan a trónfosztáson, de a befolyása – legalábbis a globalista baloldalon – kétségbevonhatatlan.

A sikerek mögött ott van még az európai progresszív politikai csoportok szellemi és anyagi támogatása, az informális hatalommal bíró klímarettegő „bohém burzsoázia” gyámolítása és a Soros-hálózat segítsége. Végül annak a magyar baloldalnak a dilettantizmusa, amely végül is ránk szabadította ezt a parazita társaságot.

A csillagok szerencsés együttállása tehát nem a vakszerencse következménye volt.

A legnagyobb felelősség a budapesti balliberális értelmiséget és a művészvilágot terheli, amely teljesen érthetetlen okokból Karácsony Gergelyben látta meg 2018-ban a politikai messiást és ez egészen addig így volt, míg az előválasztásnak nevezett kampányakció közepén a főpolgármester máig érthetetlen okok miatt eltaszította magától a felkínált lehetőséget, s ezzel a támogatóit is, aminek következményeit csak most kezdi megérezni. (Egyre többen haragszanak rá a fővárosi szalonokban.)

Mindenesetre komoly oka lehetett annak, hogy Karácsony Gergely akkor visszalépett, és ránk szabadította a rendszerváltoztatás óta legkártékonyabb miniszterelnök-jelöltet, ellenzéki vezért, Márki-Zay Pétert. Ugyanis Hódmezővásárhely polgármestere az egész országnak ártott – leginkább a háborús retorikájával. És az sem „magánügy”, amikor egymás ellen hergeli az állampolgárokat, sértegeti a szavazókat.

És ha már felelősöket keres a baloldal a történelmi kudarcért, akkor rákérdezhetne végre arra is, hogy miért lépett vissza Karácsony Gergely? Mi volt a valódi ok? Mert titokzatos közvélemény-kutatási eredmények miatt biztosan nem lépett volna vissza, amikor maga mögött tudta az egész belvárosi értelmiségből alakult 99 Mozgalom támogatását. De azért sem, mert nem volt mögötte valódi párt, csak egy parazita társulás. Néhány szám miatt nyilvánvalóan nem árulta volna el támogatóit, még akkor sem, ha Karácsony eddigi pályafutása során sok mindent és mindenkit elárult már. Kezdve az LMP-vel, folytatva Zuglóval, most éppen a fővárosi szavazókkal.

A Párbeszéd története a másokon élősködő, mindenkit kihasználó sunyi emberek sikerének tanmeséje is egyben. Dobbantva az LMP-ből először az MSZP, most pedig a baloldali összefogás hátán – mindig csak felfelé – vezetett ez a csodás történet. És ez még vélhetően így folytatódik. Egész addig, míg a baloldali királycsinálók nem unják meg a Szél Bernadetteket, a Tordai Bencéket vagy a V. Naszály Mártákat. Na és a hatalom örök áldozatát, Karácsony Gergelyt, aki soha semmiről nem tehet, de ő maga sem tesz soha semmi érdemlegeset.

Szokták mondani, hogy a magyar választási rendszer az erős pártoknak kedvez. Igaz, de ez csak féligazság. Ha így lenne,
akkor a Párbeszéd Magyarország nem lenne most sem parlamenti párt. Voltak és vannak ugyanis olyan háttéralkuk, amiknek semmi, de tényleg semmi közük sincs a demokratikus versenyhez, ugyanakkor bántja a választópolgárok igazságérzetét. A Párbeszéd „sikertörténete” ilyen.

(A szerző a XXI. Század Intézet elemzője)