Galsai Dániel

Vélemény és vita

Veszekedettek

Fricska. „Orbán Viktort most már nem elemezni kell, hanem megverni. Alaposan” – mondta a veres fejjel fröcsögő Farkasházy Tivadar

Bródy János, az immáron jóval hetven fölötti egykori „Tini” fiatalos dalt is alkotott, íme a műből két sor: „Kockázatok és mellékhatások nélkül az élet nem élhető / hát, ember, küzdj, és bízva bízzál, Lucifer legyőzhető.” Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke pedig ekképpen bizonyította, hogy a tanárok tüntető kisebbsége még véletlenül sem politikai célzattal hőbörög: „Ez a mostani pedagógusmegmozdulás ugyanígy a kiindulópontja lesz a hatalom leváltásának.”

Beszédes idézetek. Egy lassan eszét vesztett szoclib vicces ember verni akar, az SZDSZ egykori kitartottja az ördöghöz hasonlítja politikai ellenfelét, a „független” tanár, aki 2002 és 2010 között kussolt, amikor a tanárokat valóban megalázták, nem is tagadja, hogy politikai küldetése van. A vereség sötét árnyaiban élő alakoknak most már semmi sem drága. Adják, mi lényegük.

Kapcsolódó írásaink

Szarka László Csaba

Szarka László Csaba

Környezetügyi könyvkalauz

ĀAz MCC Press (a Matthias Corvinus Collegium kiadója) a környezeti témában újabban egymás után jelentet meg jobbnál jobb könyveket; külföldi kiadások magyar fordítását

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Jang Dsu üzenete

Ā„Szomorú minden, szomorú, / szomorú, iszonyú háború, / háború, kár elkezdeni, / nem lehet itt csak veszteni, / te maradsz mindig vesztese, / de ha már itt vagy, vágj bele.”