Őry Mariann

Vélemény és vita

Kóla és hamburger

„Az orvos ajtaján az áll: oroszoknak és kutyáknak belépni tilos!” – énekli a Leningrad. A gyorsreagálású orosz punkzenekar legújabb számának témája a nyugati szankciók, de leginkább az oroszokra zúduló gyűlölet

álláspont

A szankciók logikáját ismerjük: nyomást gyakorolni az agresszorra, nehéz helyzetbe hozni a hatalmat, szembefordítani vele az embereket. Akik vállát nem nyomja felelősség, ellenben belpolitikai pontokat akarnak szerezni – lásd Gyurcsány-baloldal – többnyire agresszívebb fellépést követelnek, akik azonban kormányzati pozícióban vannak, jellemzően óvatosabbak. Geopolitikai helyzetüktől függően vannak olyan országok, akik megtehetik, hogy azt mondják, mindent bele, mások viszont tartanak attól, úgy lábon lövik magukat, hogy nem állnak fel belőle. Európa éppen ebben a helyzetben van, ezért is alacsony hajlandóság például arra, hogy az energiaszektorra is kiterjesszék a büntetőintézkedéseket. Miért mi fizessük a háború árát?

Erős kétségek övezik a szankciók hatékonyságát is, hiszen döntő fordulatokat azért nem igazán sikerült még velük elérni se most, se korábban. A hatásuk lassú, a háború gyors.

Nem javasolnánk azt sem, hogy elhamarkodott következtetésekre jussanak a döntéshozók arról, milyen hatást érnek el a szankciók az orosz társadalomban. A büntetőintézkedésekkel való fenyegetés nem február 24. után került elő, hanem már jóval korábban. Sokakban az a benyomás alakulhatott ki, hogy mindegy, mit csinál Oroszország, így is úgy is kap valamilyen szankciókat a nyakába.

Fontos szempont az is, hogy az orosz társadalom komoly részét nem érik el az intézkedések, hiszen nem mindenkinek van pénze külföldön, eleve nem mindenki utazik külföldre, ha eltűnik egy nyugati szolgáltatás vagy termék, nem fordul meg velük a világ. Természetesen ha a szankciók és a háború eredményeképpen komoly szociális válság alakul ki, azt nem lehet figyelmen  kívül hagyni.

Persze, nincsenek kevesen azok sem, akiket fájdalmasan érintenek a szankciók. Nem egy orosz celeb hagyta el az országot nyaralásra hivatkozva például. Ennek már megvan a társadalmi hatása, az orosz emberek tekintélyes része jókora kárörömmel figyeli az oligarchák kínjait.

Az igazán érdekes kérdést azonban nem a szankciók jelentik, hanem az a folyamat, amelyet nem lehet majd visszafordítani akkor, amikor a büntetőintézkedéseket feloldják. Már említett dalában a Leningrad ugyanis nem túloz: Münchenben például egy magánklinika hozott olyan intézkedést, hogy oroszokat és fehéroroszokat nem kezelnek. És ez csak egy, egyébként elég nagy botrányt kavart példa a számtalanból.

Ha a szankciók hatásait nem is érzi meg minden orosz, ne legyenek kétségeink, az ottani média minden ilyen ügyről beszámol. Miközben az Európai Parlament állásfoglalást fogad el arról, hogy a sportban, kultúrában és médiában nincs helye az idegengyűlöletnek, nemcsak az orosz sportolók vagy Csajkovszkij kerül feketelistára, de még az orosz macskák is.

Nem Vlagyimir Putyin és a háború mentegetése aggasztónak találni azt, hogy a Nyugat az orosz embereket most éppen tartósan elvadíthatja magától. A nyugati logika ugyanis az, hogy ha az oroszoktól elveszik a kólát, a hamburgert és az amerikai sorozatokat, akkor majd vasvillákkal mennek a Kreml ellen. Az egy dolog, hogy ez mennyiben felelős és végiggondolt elképzelés. Ami kiemelendő, hogy a nyugati diszkrimináció különböző formái nem azt a benyomást keltik az orosz emberekben, hogy azért büntetik őket, mert Putyin háborút indított, hanem azért, mert oroszok. Mi lesz ebből? Semmi jó.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

A kápolna

ĀNemzeti ünnepünkön, március 15-én vetítették újfent, ezúttal a Duna Televízióban a Hídember című, Széchenyi István életéről szóló filmet

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Kereszteslovag

ĀHa had lesz a csatamezőn, biztosan lesz szétvert sereg is. Valaki győztesnek mondja majd magát, valaki kártérítést kap, végül is más érdekeiért vitte a vásárra a bőrét

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom