Galsai Dániel

Vélemény és vita

Végtelen lejtő

Fricska. Gyurcsány Ferenc jártában-keltében egy kampánygyűlésen „Oláh Valakinek” titulálta saját emberét

Még egy aprócska eldugott településen élő DK-s képviselő is kikérné magának, ha nem a nevén szólítanák, így nem csoda, hogy kínosan feszengett a párt régi harcosa, aki keresztségben nem a Valaki hanem a Lajos nevet kapta. Fletó vezérnek azonban nem jutott eszébe a neve, ami persze érthető, hiszen az ember feje nem káptalan, mindenre nem lehet figyelni ebben a nagy tolongásban.

De legalább hozzátette, hogy valamikor, valahol, majd újra találkozik a néppel, csak a helyet és az időt nem precizírozta. Az esetre lehetne legyinteni, de nem szabad!

Ugyanis benne van, hogy milyen elképesztő igénytelenséggel nulla erkölcsi és szakmai szinten működik a honi balliberális oldal, ahol a vezérük olyan valakit ajánl a választóknak, akinek a nevét sem ismeri. Lehet még jobban megalázni a ballib híveket? Szerintem nem. De olybá tűnik, hogy náluk a lejtő végtelen.

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

„C”-ltalan Németország

ĀA hónap elején régi kívánságom teljesült: a német CDU végre fontolóra vette, hogy eltüntesse a „C”-t a párt nevéből

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Kvantum, ellenzék

ĀKevesen gondolhatták, hogy az összeborult ellenzék helyzetének leírásához egyszer a kvantumfizika fogalomkészletéhez nyúl bárki is