Bán Károly

Vélemény és vita

Kékszalagos blöffök

A kormánypártok a héten tették nyilvánossá egyéni képviselőjelöltjeik nevét, akik április 3-án harcba szállnak a parlamenti helyekért

álláspont

A névsor csak a baloldalon okozott meglepetést. Hiába keresték ugyanis Boldog István, Simonka György vagy éppen a posztjáról a közelmúltban leköszönő Völner Pál igazságügyi államtitkár nevét a listán, ezek a nevek nem bukkantak fel. Holott elvben, akár szerepelhettek volna. Bár mindannyian büntetőeljárás hatálya alatt állnak, – ki vádlottként, ki gyanúsítottként – az ártatlanság vélelme egészen addig megillet mindenkit, míg bíróság jogerősen nem mondta ki bűnösségét.

Micsoda skandalum ez a baloldalon! Házuk táján más szokások járnak, az ártatlanság „védelme” (copyright – Kunhalmi Ágnes elszólása) mindent felülír. Feddhetetlenséget prédikálnak, ám a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal saját szavazóit nézi hülyének és csapja be őket.

A hatpárti, Márki-Zay Péter szerint megtisztult baloldalon, a korrupció mentes világ kék szalagját büszkén viselő jelöltek névsorában megtaláljuk például egy bűnszervezet vezetőjét, akit a költségvetés több mint hatmilliárd forintra rúgó megcsapolásával, nyolc évvel büntethető gazdasági csalással, s mellékesen „Az ördög ügyvédje” ügyben kilencrendbeli különleges személyes adattal történő visszaéléssel vádolnak. Az illető, vagyis Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök hőse, akit két baloldali vezetésű fővárosi és egy zalai önkormányzat is közpénzek tíz- és százmillióival tömött ki. Miközben a Vas Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédi tevékenységében is felfüggesztette, s korábban, 2003-ban és 2004-ben már jogerősen elítélték adócsalás és közokirat-hamisítás miatt.

Aztán ott van a szivárványkoalíció erőembere, a KISZ-vagyon eltüntetésében és részben Gyurcsány Ferenc kezére játszásában (lásd Ezermester Vállalat) kitüntetett szerepet játszó Demisz-ügyvivő, Varju László, akit a választás rendje megsértése miatt (a vád szerint kenőpénzt fizetett egy szocialistának, hogy lépjen vissza), valamint a köztelevízióban a biztonsági emberekkel történt dulakodása kapcsán súlyos testi sértéssel vádolnak. Ott van továbbá a „kékszalagos” frakcióban még Fekete-Győr András (a közös lista ötödik helyén), aki a rezsim lebontását a rend fenntartóinak füstbombával történő hajigálásával próbálta megvalósítani, és akinek emiatt köztörvényes bűncselekmény miatt kell megjelennie az igazságszolgáltatás előtt.

De hogy egy egészen friss, még ropogós fejleményről is beszámoljunk, a közös Gyurcsány-lista harmadik helyezettje, Karácsony Gergely minden követ megmozgatott Berki Zsolt kijáró ember révén, hogy vevőt találjon Budapest egyik legértékesebb ingatlanára, a Városházára. Ráadásul úgy, hogy az üzlet nyélbeütéséért a vevő után méltóztasson négymilliárd forint kenőpénzt fizetni jutalékként – amint az egy kiszivárgott tanúvallomás leiratából kiderült. Vajon a virtuális főpolgármester erre is azt mondja majd, ha tanúként beidézik a rendőrségre, hogy „sza...ok rá?”

És akkor még nem tettünk említést a lista második helyezettjéről, Gyurcsány feleségéről. Dobrev Klárát Czeglédy Csaba büntetőügyében hallgatták meg tanúként, miután az Altus vezérigazgatójaként harmincötmillió forintos kölcsönt nyújtott a cégének, ám a pénzt „szívességből” nem a kölcsönvevőnek, hanem egy másik számlára utalták el. Czeglédy vállalkozásának számláját ugyanis a hatóság már zárolta. Gyurcsányné tehát így játszotta ki a bírósági végrehajtót. Ha ezt az utca embere teszi, két perc múlva tanúból gyanúsított lesz.

Szimbolikus történet ez a kék szalagról meg a baloldali hitelességről.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Pardon

ĀMárai Sándor így fejezi be az udvariasságról írott gondolatait: „Mikor mindenki a másik zsigereiben vájkál, szenvedélyes szeretettel vagy eszelős gyűlölettel: te maradj udvarias.” Ez a ma emberének szóló üzenet is

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Maszek

ĀMég egy kósza évfolyam Előre című romániai magyar újságot is beköttettem a Ceausescu-érából, mert úgy gondoltam, ezek valamikor aranyat érnek majd