Nagy Dóra

Vélemény és vita

Nem Kansasben vagyunk

Már a 2018-as kampányban is voltak olyan pillanatok, amikor komolyan azt gondoltam, hogy ez most már nagyon fárasztó

Viszont 2019-ben egyenesen elképedtem azon, hogy a tények már mennyire nem játszanak szerepet, de valahol bíztam benne, hogy csak vissza fogunk a normalitás útjára kanyarodni. Aztán persze a feje tetejére állt minden, jött a járvány, és tökéletesen szétzilálta azt, ami az addig ismert világunkból még megmaradt. És most nem a covidjárványra gondolok.

A liberálbolsevizmus persze nem most ütötte fel a fejét, évtizedek óta rágja belülről a nemzetek kollektív tudatát, de az elmúlt egy-két évben öltött olyan méreteket az agybaj, ami már tényleg odáig megy, hogy el akar pusztítani mindent, ami kicsit is érték. Mégis ki a fene gondolta volna, hogy oda fogunk eljutni egyszer, hogy ilyeneket olvasunk majd, mint „a férfiak is szülhetnek”, meg „transznemű nő lehet az új szépségkirálynő”, és már az is gyűlöletbeszédnek számít, ha valaki azt meri mondani, hogy az apa férfi, az anya meg nő?

Szavakat törölnek el, embereket hurcolnak meg, mert azt meri mondani valaki, hogy csak a nők tudnak menstruálni. A tények már egyáltalán nem számítanak, ez itt az érzések világa. Az érzéseké, amelyekre mindig mindenkinek tekintettel kell lennie. Kivéve persze, ha fehér, heteroszexuális, keresztény és konzervatív egyének érzéseiről van szó.

Nyilvánvaló volt, hogy ha valami ott van folyamatosan, hol bújtatottan, hol nyíltabban a kultúrában és az oktatásban, az bizony hamarosan be fog gyűrűzni a közbeszédbe, kialakítva a politikai csatateret. Őszintén megmondom, én értetlenül állok a jelenség előtt, mert az tényleg elmebetegség, hogy tények és közösségek helyett érzések és egyének vannak, amelyekről napi szinten ömlengéseket kell hallgatni. Itt érkezünk el ahhoz, hogy mire számíthatunk tehát a mostani kampányidőszakban az ellenzéki összeborulástól. Megmondom: semmi észszerűre.

Az egyáltalán nem újdonság, hogy a nemzeti és a globalista oldal csap össze. Ez eddig is így volt, maximum utóbbi igyekezett a trikolórból halványan magára kenni egy-két vonást, hogy nyomokban a magyarságot is tartalmazza. Ma már azonban a látszatra se adnak, nyíltan felvállalják, hogy európai egyesült államokat akarnak, és a nemzet szótól kerülgeti őket a hányinger. Mindezt pedig becsomagolják egy nyugatmajmoló, jóemberkedő maszlagba, amelyben felveszik az áldozati pózt, miközben úgy vicsorognak a nemzeti oldalra, mint a megveszett kutyák.

Mögöttük pedig ott vannak a gazdik, akik bőszen tolják alájuk a pénzt és a nyilvánosságot, amelyért cserébe az esetleges győzelem esetén a modern kori hűbéri rendszer felállítását várják. Mivel a „fejlett” országokban már elérték, hogy mindenki csak a saját kis buborékjából szemlélje a világot, előtérbe helyezve az érzéseket, így nincs is szükség arra, hogy tényeket és programokat sorakoztassanak fel. Elég annyit mondani, hogy ha nem fogadod el, hogy minden migráns egy szegény üldözött, akkor nem vagy jó ember.

Ha nem fogadod el, hogy a család az apa, anya és gyerekek szent szövetsége, akkor megint csak nem vagy jó ember. Ha gyereket szülsz, akkor elpusztítod a Földet. Ha nemzetben gondolkodsz, és annak boldogulását nézed, akkor a felsőbbrendűséget képviseled. Majd jöhet hozzá az árukapcsolás: ugye, tudod, még kik nem voltak jó emberek? Hát a nácik! Ugye, te nem akarsz náci lenni? Ezzel pedig be is zárult a kör. Észszerűségnek, tényeknek, érveknek, normalitásnak pedig itt már nincsen helye.

Szerencsére nálunk még nem tartunk itt, bár megtettek mindent azért, hogy folyamatosan azt sulykolják belénk, hogy elmaradottak, kicsik és sötétek vagyunk, akik örülhetnek, ha a fényességes, sokkal haladóbb és fejlettebb Nyugat vigyázó szemeit rájuk veti. Ebből táplálkoznak most, és ezzel igazolják azt, hogy a nemzeti oldalnak, miért nincsen és soha nem is lehet igaza.

Nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz felvenni a versenyt azzal, ha a valóságot kérdőjelezik meg minden egyes pillanatban, és ezt változtatják meg egy másodperc törtrésze alatt. Már pedig ebben a világban élünk, és az előttünk álló kampányidőszakban is arra készülhetünk, hogy ez a jelenség hatványozottan lesz jelen. Ez az alakulat nem tud semmi érdemlegeset mondani az országunkról, a jövőnkről. Vagdalkozás lesz, a tények elferdítése és a folyamatos hergelés fenntartása lesz mostantól a legfőbb programjuk, amelynek tökéletes terepet nyújt a közösségi média és az algoritmusokkal szabályozott terepe.

Mondhatnak egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat is, senkit nem fog érdekelni, mert mindig lesz majd valaki, aki megmagyarázza, miközben csak az fog ömleni mindenhonnan, hogy ha Orbán Viktort támogatod, akkor te egy rossz ember vagy. Közben mindenkiről elő fognak ásni mindenféle mocskot, de ha nem is lesz ott semmi, akkor majd tesznek róla, hogy a hazugságok maradjanak a felszínen, ne pedig az igazság. Olyan hazugságok, amelyeket szinte semmivel nem tudnak alátámasztani, ellenben jó hangosan üvöltik vele tele a médiájukat (ami ugye állítólag megszűnt évekkel ezelőtt).

A jó hír, hogy erre is fel lehet készülni, és kaptunk eleget az elmúlt évben ahhoz, hogy megfelelően tudjuk kezelni a kialakult helyzetet. Minden emberben ott van a belátás képessége, és nem lehet egyszerűen hagyni azt, hogy az érzések vegyék át a hatalmat a józan ész felett.

Az érzelmeknek itt nincsen helyük, és nem lehet megengedni azt, hogy egy nemzeti vízió nélküli, nyíltan hazaáruló banda kaparintsa magához a hatalmat pusztán azért, mert nem szereti valaki az Orbánt. Egy választásnak sokkal nagyobb a tétje annál, hogy kit szeretek és kit nem, az a világ meg már régen elmúlt, hogy hazardírozhatunk a jövőnkkel. Ahogyan Dorothy is felismerte, hogy már nem Kansasben van, úgy – a józan paraszti eszünket használva – nekünk is észre kell vennünk a tényeket, hogy nagyon rossz irányba halad a világ.

Április 3-án eldől, hogy továbbra is mi szeretnénk viselni a piros cipellőket, vagy inkább levesszük, és átadjuk a nyugati boszorkánynak.

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Öngyilkos nyomoroncok

ĀFricska. Azt hiszem, megtaláltam a teljesen leépült balliboldal csodafegyverét, azt a három alapvetést, amelyeket figyelembe véve tovább folytathatnák az elmúlt három évtizedes szoclib agymosást

Őry Mariann

Őry Mariann

Ukrán remények

ĀAkárhogyan is követeli a kijevi vezetés, Ukrajna belátható időn belül nem lesz a NATO tagja. Az országot felfegyverezni pedig érzékeny kérdés