December közepén átadták a Magyar Zene Házát a Városligetben, január vége felé, a magyar kultúra napján a nagyközönség is birtokba veheti a Sou Fujimoto japán sztárépítész tervei alapján elkészült, összetéveszthetetlen látvány világú épületet, amelyet a napokban a világ huszonkét legjobb, idén megvalósuló kulturális látványossága közé választott az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out.
Konkrétan a második helyre sorolta az új létesítményt, csak a Serge Gainsbourg francia énekes-zeneszerző életművét bemutató párizsi múzeum került elé, megelőzött viszont olyan kulturális világszenzációkat, mint a New York-i Museum of Broadway, az isztambuli Modern Művészetek Múzeuma, a tajvani Művészeti Központ és a kairói Nagy Egyiptomi Múzeum, benne Tutanhamon sírjának teljes leletanyagával. Nem először figyelt fel a Magyar Zene Házára a nemzetközi építész szakma, megvalósulását már a kezdetektől komoly figyelem övezi, a World Architecture Community és a CNN is az egyik legjobban várt új épületként emlegette.
Rendben, de miért kezdődik ezzel egy politikai tartalmú írás? – teheti fel joggal bárki a kérdést. Nos, a Városliget megújítása az egyik olyan terület, ahol a legplasztikusabban megmutatkozik a tavaszi választáson ringbe szálló politikai erők világról vallott felfogása közötti különbség. Emlékezzünk, már a 2019-es önkormányzati választás kampányában Karácsony Gergely egyik ígérete volt, hogy leállítja a Városliget megújításának projektjét, győzelme után aztán be is jelentette, semmi nem épülhet meg, aminek a munkálataiba addig nem kezdtek bele.
Budapest új főpolgármestereként ezzel egy masszív, majd harminc évet átfogó baloldali hagyományhoz kapcsolódott, amit úgy lehetne megfogalmazni: Ne legyen! Akik elég idősek, azok még felidézhetik magukban az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás megrendezése elleni hercehurcát, emlékezhetnek, milyen erők mozdultak meg az expo ellehetetlenítéséért. Talán még a nem túl épületes érvkészlet egynémely eleme is beugorhat. S ahogy múltak az évek, sorakoztak egymás után a „Ne legyen!”-ek… Ne legyen ez, ne legyen az, ne létesüljön 4-es metró az orosz államadósságból (inkább magukévá teszik élelmes és politikaközeli baloldali vállalkozók, nyilván tisztán, cseppet sem korruptan), ne legyen kettős állampolgárság, ne legyen vadászati világkiállítás etc.
Hogy mennyire mélyre ivódott ez kultúra, annak legékesebb példája, hogy még a legfiatalabb politikai generáció – amelyik kérészéletű önállónak tetsző létezés után bátran és egyenes derékkal húzódott be az idősebbek hóna alá – sem tudott jobb indulást kitalálni magának, mint a budapesti olimpiai pályázat benyújtása elleni szavazatgyűjtést.
Aki látta tegnap az egyesült magyar ellenzék Nyugati pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatóját, az levonhatta tanulságként, ez az egyetlen, ami koherensen összeköti ezt a politikai tömörülést, túl persze a jelenlegi kormány utálatán és a mantraként ismételt vádakon. Mindegy, honnan indulnak, valahogy mindig ide lyukadnak ki, mint a macska, amelyik mindig a talpára esik. Most éppen a Fudan Egyetem kapcsán, amelyről már elmondta a kormány, hogy ha konkrét formát ölt a terv, a budapestiek majd dönthetnek róla. De lehetne akármi más is, azt hiszem, keveset változtatna a dolgokon.
Narratívát építeni sokkal könnyebb, mint konkrét dolgokat, ahogyan ígérni is, mint megvalósítani, beszélni és körbevádaskodni a kontinenst sokkal inkább, mint vezetni egy országot. Világos ez, de nem árt észben tartani. A tapasztalat eligazít, csak hallgatni kell rá.
(A szerző lapszerkesztő)
