Galsai Dániel

Vélemény és vita

Segítség

Fricska. Hadházy Ákos egyszerre akart vicces és elgondolkodtató lenni

Az ellenzéki faltörő kos a következőt lökte ki a Facebookra: „1.) Göncz Árpád író, műfordító 2.) Mádl Ferenc jogtudós, akadémikus 3.) Sólyom László jogtudós, akadémikus 4.) Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok, plagizátor 5.) Áder János fideszes politikus, horgász, a jogállam szétverését békésen szemlélő pártkatona 6.) Novák Katalin…”

Segítek egy csöppecskét, drága Hadházy úr, mert úgy látom, igencsak erősen rászorul! Novák Katalin egy 44 éves, rendkívül csinos nő. Közgazdász és jogász végzettséget szerzett itthon, de tanult az Egyesült Államokban is, Párizsban pedig nem mellékesen nemzetközi kapcsolatok szakra járt. Angolul, németül és franciául felsőfokon, spanyolul középfokon képes megszólalni.

Sok más mellett dolgozott külügyi vonalon is, fő szakterülete a családügy, amelyben mostanáig miniszterként működött. Több nemzetközi szervezet tagja, alapítója. Díjai közül most hirtelen csak egyet emelek ki: 2019-ben megkapta a Francia Becsületrend lovagkeresztjét. Akkor most ön jön, állatorvos úr!

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Üzenetek

ĀSzíves megkereséseikre egész évben elmulasztott válaszaimat most összegzem

Kő András

Kő András

A megérzésről

ĀBernáth Aurél, a magyar piktúra nagy mestere így kezdte naplójában: „Elmesélem egy festő lélekstátusát, ami az élete kormányzásában az első helyen áll”