„A kormányváltást várom a legjobban, és leginkább attól tartok, hogy ez esetleg nem történik meg. Nem azért, mert utálom Orbán Viktort, hanem mert gyereket szeretnék homoszexuálisként örökbe fogadni.” Nem akárki nyilatkozta ezt az RTL Klubnak, hanem maga Osváth Zsolt, alias VV Zsolti! Miután tíz percet sem néztem ebből az embertelen, „valóságnak” becézett televíziós emberkereskedelemből, nem tudom, ki fia-borja ez az ember, de az biztos, hogy fontos celeb lehet, aki jól beleillik az „összefogás” világképébe.
Elmondta azt is, ha nem jön össze a kormányváltás, ő bizony fogja a betyárbatyut, és Nyugatra költözik ebből a vacak országból, ahol még az az avítt elv működik, hogy egy házaspár egy férfiből és egy nőből áll. Ráadásul többek szerint nem árt, hogy egy gyereknek van anya- és apaképe is, és nem biztos, hogy jó, ha egy kisfiúnak két mamája is van, akik néha papák is. A boldog Nyugat egyes részeiben ez nem számít. Sebaj, Zsolti, jó utat!