„Sok beszéd van, ami csak a hiábavalóságot szaporítja: mi haszna van belőle az embernek?” – áll a Prédikátor könyvében a Bibliában, és ha az ember végignézi az ünnep körüli napokban a médiában megjelent, az ellenzéktől eredő vagy az ellenzék ténykedéséről szóló baloldali megnyilvánulásokat, azt hiheti, kevés találóbb passzus jöhetne vele szembe. (Hacsak nem arról van szó, hogy a furmányos kampányműhelyek csavaros eszű szakembereinek az a remek ötlete támadt, innentől majd nehezen értelmezhető, inkoherens és a legtöbb esetben egymásnak is ellentmondó üzenetekkel zsibbasztják katatónná a magyar választópolgárokat.)
Elég talán felidézni az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a kere-setlen kijelentéseit a rezsicsökkentésről, a minimálbérről vagy a visszaépített 13. havi nyugdíjról. Tulajdonképpen az összes olyan kormányzati intézkedésről, amelyek egy járvány által sújtott, tehát elbizonytalanító, szorongással együtt járó időszakban igyekeznek valamiféle stabilitást adni, a lehető legtöbb embert megóvni a válság okozta veszteségektől, vagy ha ezt teljesen nem is lehet, legalább csökkenteni azokat.
Persze nem lehet egyszerű neki. Nyilván érzékeli, milyen kevesen vevők ma Magyarországon az általa harcosan képviselt, a világot 2008-ban megborító, szélsőséges gazdasági elképzelésekre, kevesen gondolnak itt arra, hogy a magasságos és persze tiszta (!?) piac oldana meg mindent a legjobban és legigazságosabban. És érzi azt is, hogy lassan elfogy körülötte a levegő. Nemcsak a csapata által megrendelt közvélemény-kutatás adatai mutatják ezt, de a személye körül mind sűrűbben támadó verbális örvények is. Ezért mondhatta azt: elképzelhetőnek tartja, hogy az egyesült ellenzék menet közben le akarja majd őt cserélni, de aki ezt forgatja a fejében, hát az bizony a Fidesz beépített árulója, és Orbán Viktor hatalomban tartásában segédkezik.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke gyorsan cáfolta is ezt, mondván, senki nem beszél erről, nem is jutott eszébe senkinek, ez csak Márki-Zay Péter rémképe. Aztán megérkezett Békesi László (van, aki ezt a nevet nem ismeri?), és a Facebookon megmondta a tutit: „A vezénylő tábornokot megbízó haditanács tagjai – noha látják pozícióik romlását – egyenlőre tanácstalanok és határozatlanok. Hiányzik az eltökéltség belőlük, hogy levonva a szükséges konzekvenciát, a minden téren untauglich parancsnokot leváltsa, leszerelje és tartalékállományba helyezze, helyette pedig megbízzon egy ütőképes, hiteles hadvezért az egyesített haderő irányításával, akinek van esélye győzelemre vezetni csapatait a döntő küzdelemben.”
Amellett, hogy az ember kínjában elneveti magát a férfin, akinél jobban talán kevesen jelenítik meg a máig nyúló posztkommunizmust, és akire annak idején Torgyán József az egyik legemlékezetesebb bon mot-jában azt mondta: „ön volt és lesz is még Magyarországon bukott pénzügyminiszter”, elmereng azon is, vajon kire gondolt? Kit lát ő és a posztjára reagáló nagyszámú ember „ütőképes, hiteles hadvezérnek”? Azt hiszem, a válasz elég egyértelmű, kimondatlanul is.
Nagyjából itt tart az egyesült magyar baloldal csaknem tizenkét évvel azután, hogy saját teljesítménye okán történelmi vereséget szenvedett. Mondhatnánk, hogy jól van ez így, most ágyaznak meg a következő választás elvesztésének. De arra azért nem árt emlékezni, hogy ez a hatalmi konglomerátum soha nem a teljesítményével győzött. Mindig másban volt jó, lásd 2002. Program, elképzelés most sincs. Van viszont tizenkét éve gerjesztett gyűlölet, van lassan glóbusznyira növelt bűnbak. És ezek itt lesznek velünk továbbra is. Csúnya hónapok következnek.
(A szerző lapszerkesztő)
