Merz lehetősége

A kereszténydemokrata szövetség vesztett, a szociáldemokraták pedig nyertek. Ennek ellenére bármelyikük adhatta volna a kancellárt, a kormány összetétele azon múlt, hogy két kisebb párt, a Zöldek és a liberális FDP összefogva melyik nagypártból tudja a legtöbbet kialkudni.

Az eredményt ismerjük, Olaf Scholz kancellár lett, közösen pedig olyan programot hirdettek, amelynek társadalompolitikai elemei konzervatív szemmel nézve ijesztőek. Ráadásul nyíltan kimondják, hogy föderális uniót, európai egyesült államokat akarnak. Mindennek persze van előnye. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is fogalmazott, nyílt sisakos idők jönnek. Az európai központosítás és birodalomépítés ugyanis nem most kezdődött, hosszú évek óta ezen munkálkodnak a bürokraták és a liberális politikusok Brüsszelben.

Csakhogy ők sunyi módszereket alkalmaznak, lépésről lépésre, lopakodó hatáskörelvonással fojtják meg a nemzetállamokat. A német fordulat persze őket is felbátoríthatja, de ne feledjük, olyan irreális célkitűzésekről is szó lehet, amelyekhez végső soron konszenzust igénylő döntések kellenek, ezekre a változásokra pedig nem csak hazánk nem adná majd az áldását.

Angela Merkel kancellár távozásával és a CDU vereségével a német kereszténydemokratáknak egyet vissza kell lépniük az európai politika színpadán. Ugyanis még eddig lényegében ők voltak Európa elsőszámú pártja, ma – igaz, az uniós politika irányítása szempontjából központi Németországban – egy ellenzékben lévő középpárt.

Meggyengülésük egyúttal az Európai Néppártnak is csapás. A pártcsalád és az abban meghatározó német formáció gyengülése egyébként kéz a kézben haladt az elmúlt években. A folyamatos balra tolódás, a liberális konszenzushoz való igazodás elidegenítette tőlük eredeti bázisukat. Németországban ez Merkellel még működött, azonban ahogy ő kikerült a képből. hamar kiderült, hogy nem éri meg liberálisabbnak lenni a liberálisoknál. Utóbbiak számára ugyanis a hozzájuk igazodó konzervatívok csak hasznos hülyék.

Hogy az Európai Néppárt mennyire rosszul járt, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy uniós országok közül egyikben sincsenek kormányon, és a legnyugatibb főváros, ahol néppárti miniszterelnök van hivatalban, az bizony Ljubljana. Janez Jansáról van szó, aki ráadásul lényegesen közelebb áll Orbán Viktorhoz, mint a Néppárt mai vezetőihez, szóval okkal számíthatunk rá, hogy ha megalakul jövőre a konzervatív pártok új szövetsége, akkor rá is számíthatnak benne.

Visszatérve a CDU-ra, beszédes eredmény született, amikor végre a tagságokat kérdezték arról, kit szeretnének elnöknek. A nem először próbálkozó Friedrich Merz már az első fordulóban győzött, és most rajta az európai konzervatívok szeme. A népszerű, osztrák konzervatív blogger, Andreas Unterberger találóan úgy fogalmazott a napokban, hogy a Merkel körüli klikk több mint egy évtizeden keresztül akadályozta, hogy szóhoz jusson a tagság, és a baloldalhoz való igazodás helyett a Merz-féle liberális-konzervatív, polgári politika érvényesüljön. Merznek előnyére is válhat, hogy annyi ideig félreállították, hiszen az elmúlt időszak hibáit nem kötik hozzá. Hiába áll viszont mögötte a tagság, és hiába megkérdőjelezhetetlen a legitimitása, a balliberálisok által uralt német média mindent bevet majd ellene.

A lényeg, hogy Merz megválasztásával a CDU tagjai kimondták, újra akarják indítani a pártot. Ehhez igazán csak drukkolni tudunk. Rájuk fér.

(A szerző főmunkatárs)