Vélemény és vita
Üzenet
A Teremtő a lehető legváratlanabb módon üzen az embereknek. Most például advent harmadik hetében Ausztria parlamentje megszavazta az eutanázia-törvényt
álláspont
Az Istengyermek eljövetelére várakozás időszakában döntöttek a gyilkosság e különös formájának engedélyezéséről.
Hol van itt az üzenet? Kiknek és mit akar mondani a Fennvaló? Az egykor erős keresztény alapokra épített Európa szétrohadóban. Mai irányítói mindent megtesznek azért, hogy a hit utolsó elemeit is eltöröljék. A gátlástalan liberalizmus, amelynek furcsa képviselői Brüsszelből manipulálják a kontinens életét, mindent elpusztítana, ami az egykor virágzó, értékteremtő kontinensen élőkhöz kötődik.
Ne szedjük elő a most éppen legveszélyesebb két fegyverüket, az illegális bevándorlást és a jogállamiság gumifogalma mögé csempészett önzés kommandóit: az ostobaságuk foglyaiként vergődő közösségellenes zöldeket vagy a devianciák, az LMBTQ+-osztagok nyomulását. Elvágott torkú papok, terroristák legyilkolta ártatlan civilek százai az egyik csapat nyomában, nemi identitásukban összezavart kisgyerekek és kamaszok a másik mögött.
A magát önmaga isteneként ünneplő önzés Európa nagyobbik részét már atomjaira szakította. Szétverték a hagyományos emberi közösségeket, kikezdték a családokat, a nemzeti önrendelkezés helyébe pedig az egyes emberek korlátlan szabadossága lépett. Kapaszkodójukat vesztett magányos lelkek botorkálnak Európa civilizáltnak mondott országaiban. Az emberi élet kezdetén és az emberi élet végén is szembefordulnak a Teremtővel. A szélsőségesen istentagadó önzés két legjellemzőbb formája az abortusz és az eutanázia.
Az advent, az adventus Domini, annyit jelent: az Úr eljövetele. A keresztények négy héten át várnak arra, hogy a karácsony titka megérlelődjön bennük, és méltón tudják befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent. A nagy eseményekre készülni kell. Nemcsak házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe akarjuk tenni, mármint ha keresztények vagyunk. Advent idején megcsöndesedünk, igyekszünk nem bántani és megalázni a ránk bízottakat, nem gyalázkodunk, nem hazudunk, és nem játszunk otromba színjátékokat a nekünk kiszolgáltatottakkal. Igyekszünk megbékélni másokkal és magunkkal is. Másként nem lehet őszinte és tiszta várakozásunk az örömhírre, az Istengyermek születésére.
Néhány nappal ezelőtt tehát az osztrák törvényhozás a Szabadságpárt kivételével megszavazta a betegségük végső stádiumában lévő, illetve állandó fájdalmas betegségben szenvedő felnőttek halálba segítését. Aprólékosan szabályozták ennek mikéntjét, ami még szánalmasabbá tette ezt a törvény által jóváhagyott gyilkosságot.
Az osztrák egészségügyi miniszter, a zöldpárti Alma Zadic bejelentette, hogy ez a rendelkezés tiszteletben tartja az emberi méltóságot. Szomszédaink ezzel csatlakoztak a Benelux államokban és Spanyolországban is engedélyezett eutanáziához. A haszonelvű önzés lényege, hogy annak az élete, akinek a hasznossága csökken vagy a végéhez közeledik, az értéktelen. Fenntartása nem áll érdekében senkinek. Iszonytató gondolatmenetük lényege, az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is.
Európának abban az országában, Ausztriában tehát, ahol a legtöbb katolikus egyházi ünnep munkaszüneti nap, a törvényhozók belegázoltak honfitársaik hitébe.
Egyébként a mi katolikus hitünk szerint az emberi élet szent, az Isten ajándéka, de nem örökbe, hanem használatra kapott ajándék, amely felett csak Isten rendelkezhet. Ezért bűn az emberölés. Liberális nevén az eutanázia.
Mi az adventi üzenet? Magyarok, vigyázzatok, a liberális dögvész már ott van a szomszédotokban!
(A szerző vezető szerkesztő)